7. fejezet - Az avató vacsora

Sziasztok!

Remélem mindenkinek kellemesen telik a vasárnapja,engem kifejezetten feldob, hogy ilyen jó idő van. Íme elhoztam nektek én is a 7.fejezetet,remélem elnyeri a tetszésetek és esetleg egy pipával vagy kommenttel ki is fejezitek! Nagyon boldog vagyok már az eddigiekért is :)

Puszillak titeket,

Sparkling Angel

Az elkövetkező pár nap leginkább a felfedezésről és a megszokásról szólt. Az utóbbi gondolom egyértelmű, hiszen rengeteg mindent kellett még megtanulnunk, vagy csak szimplán megjegyeznünk. Félelmetes volt ráébredni, hogy a testem hirtelen mikre lett képes. Paolo gyakran edzett engem,bár ez egyelőre abból állt, hogy megtanuljam koordinálni a mozdulataimat. Úgy éreztem magam, mint egy amnéziás, aki elfelejtett járni meg ilyenek. Az igézést Blanche-val közösen gyakoroltuk, mert ez volt az a tevékenység,ahol nem tudtunk kárt tenni a másikban. Ez leginkább neki ment jobban, mert én, ha nagyon rákoncentráltam, akkor nagyon nehezen jött össze. De, a legváratlanabb helyzetekben csak úgy magától jött.

 És ami a legfontosabb szabály volt számunkra: csak éjjel mehettünk ki,ugyanis nem véletlenül szólnak a vámpíros legendák arról, hogy eléghetünk a napon. Mert elégünk. De, elvileg 3 hónap múlva – amikor már gyakorlottabbak leszünk – mi nekünk is lehetőségünk lesz kimenni nappal, bár azt nem tudom,hogyan. Tegnap reggel ugyanis is résnyire elhúztam a függönyt, és kidugtam a fényre a mutatóujjamat és az üvegen keresztül és is égetett,sőt majdnem meggyulladt az ujjam. De legalább egész tűrhető a viszonyom Blanche-vel. Sikerült elérnem, hogy szólítson Léa-nak.

Kopogtak az ajtón, majd kisvártatva Frideric lépett be az ajtón, mire gyorsan felpattantam az ágyról. Nem hiszem, hogy új családtagjaim díjaznák az ágyon heverő pozíciómat.

-      Szép estét Léa.

-      Magának is Frideric. – kicsit kényelmetlenül éreztem magam a társaságában. Egyszerűen átjárja a ház atmoszféráját, hogy ő az Úr, és hogy ellene semmit sem tehetsz. – Segíthetek valamiben?

-      Nem, egészen más ügyben jöttem ide. A holnapi este folyamán lesz egy vacsora az Önök tiszteletére. Mi csak úgy hívjuk, hogy Avató vacsora. Itt találkozhat klánunk összes, jelenleg a városban tartózkodó tagjával. Pompás vérlakoma és tánc. A vacsora 8-tól lesz, előtte lesz a hivatalos bemutatás, bár párunkat már ismer. – és elmosolyodott.

-      Óóó. Hát, ez pompás.

-      Örülök,hogy tetszik magának az ötlet. Van még valami. Mivel,nincs nagyon Önöknek még ruhájuk, ezért ma este elmegyünk a város legjobb varrónőjéhez, hogy 10 ruha szettet összeállíthasson Önre.

-      Nagyon lekötelez, Monsieur Bäcker.

-      Frideric. És, ha most készen áll,induljunk Madame Follié-hez.

-      Madame Follié? – és nyeltem egy nagyot.

-      Esetleg valami problémája van vele? Ha akarja,kereshetünk Önnek egy másik varrónőt.

-      Nem… nem. Csak az a probléma, hogy amíg a családommal voltam, mi is ehhez a varrónőhöz jártunk, és nos… nem tudom, hogy…

-      Már értem. – szakított félbe. – Ne aggódjon Madmoiselle Léa, elintézem. – és egy megmagyarázhatatlan mosoly jelent meg az arcán. Olyan, „én mindent meg tudok oldani” mosoly.

Hiába tudtam, hogy Frideric mindent el fog intézni, mégis kissé remegő gyomorral léptem be a varrónőhöz. Nem csak mi hárman voltunk: ott volt még Cybele is, aki erre az alkalomra új ruhát szeretett volna a tiszteletünkre. Nagyon kedves lánynak tűnt, láttam rajtam, hogy tényleg meg akar is ismerni és kedvelni akar. Egész úton beszél és mesélt, vagy éppen kérdezett, így egy lélegzetvételnyi idő kinyögtem magamról két szót. Nem mintha lélegeznünk kéne, mert már nincs rá szükségünk, de mégis inkább úgy teszünk,mert így kevesebb az esélye annak, hogy elfelejtjük az emberek előtt. Amikor beléptünk a boltba, bekövetkezett az,amire számítottam.

-      Jó estét Monsieur Bäcker, Madmoiselle Kivi és… ó, Istenem, Madmoiselle Betranche! Ezek szerint mégsem igaz a pletyka, hogy Norvégiába utazott a tüdőbaja miatt?

-      Madame Follié – lépett oda hozzá Frideric, és tudtam, hogy most hipnotizálni fogja - , szeretném bemutatni magának családunk két új tagját, Madmoiselle Babineaux-t és Madmoiselle Betranche-t, aki nem az a Betranche, akit ismer. Ezért kérem, létezését egyelőre senkinek se említse.  – a varrónő pillantása egy ideig zavart volt,majd hopp, újra kristálytiszta.

-      Madmoiselle Betranche, fáradjon velem, és Madmoiselle Babineaux, a segédem leveszi Önről is a méreteket.

Azt hittem, nem ér majd újdonság, de tévedtem. Egy kicsivel szinte mindenhol változott a méretem, gondolom új lényemnek köszönhetően. A derekam vékony, a csípőm szélesebb és a melleim is nagyobbak lettek. Oldalra pillantottam, és láttam, Blanche-nak milyen szokatlan a helyzet. Közben Cybele lelkesen magyarázta, hogy ő pontosan milyen ruhát képzelt el magam számára holnap estére. Hogy lehet holnap estig három estélyit legyártani?

-      Szóval, Madmoiselle Betranche, jól értettem, hogy összesen három estélyire, öt napi öltözékre, egy hálóruhára és egy úti köpenyre lesz szüksége?

-      Igen, Madame Follié. – azt hiszem, nem leszünk olcsó mulatság.

-      Pontosan milyen napi öltözékeket szeretne?

-      Szeretnék egy smaragdzöld bársonyruhát, egy világoskék szaténruhát… - próbáltam felidézni a ruhátáram,de aztán úgy döntöttem, hogy új élet,akkor nem kell egyeznie a ruháimnak. – Ezen kívül, szintén szaténból egy mély lila ruhát, és valami könnyedebb anyagból, egy bordót és még egy mélyzöldet. – közben pedig a színeket párosítottam az elém tett fazonokkal. Ám hirtelen egy gyönyörű, az 1850-es éveket idéző báli ruha fazonra akadtam. – És a holnapi estélyimet, szeretném ha ebből a fazonból készülne, és vörös lenne. – Végülis vámpír vagyok,nem igaz? Akkor ahhoz a vörös illik.

-      Léa, - szólalt meg a hátam mögött Cybele – ha nem akarsz konfliktust Anamaríával, akkor jobban teszed ha nem vörös ruhát választasz.

-      Rendben. Akkor ez az estélyi is smaragdzöld legyen. A másik pedig mélykék.

Az este ezek után eseménytelenül telt, próbáltuk sorstársammal megvitatni,mi vár ránk holnap este. Blanche nagyon izgult. Egyrészt azért, mert nem tudta mi lesz, másrészt meg, mert még életében nem vett részt ilyenen. Így szinte kötelességemnek éreztem mesélni arról,hogy hogyan kell viselkedni, mit lehet csinálni, majd szót ejtettünk a frizurákról és a sminkről. Megígértem neki, hogy segítek majd neki mindenben.

Így jött el a másnap este. Blanche is az én szobámban készült, én csináltam meg a sminkjét – amiben akadtak nehézségeim már rögtön az elején, mert a kreol bőrt teljesen másképp kell sminkelni – valamint segítettem a haját is megcsinálni. Ezek után átment a szobájába, hogy átvegye a ruháját. Így nekiláttam én is készülődni. Magamra öltöttem a gyönyörű, jó nagy abroncsokkal rendelkező smaragdzöld bársonyruhámat, majd nekiálltam a hajammal foglalkozni. Már előzőleg begöndörítettem, de most nekiálltam óvatosan feltűzni. Mintha gondosan meg akartam volna felelni a család elvárásainak. Holott úgy ismertek meg, hogy… Mindegy. Nem leszek, nem is lehetek és nem is akarok más lenni, mint aki voltam! Csak változnak az idők, az a  helyzet.

Na jó… mély levegő és folytassuk. Végül mégis csak feltűztem a hajam, és nekiálltam befejezni a sminkemet. Mikor mindennel végeztem, felálltam, hogy a végeredményt lássam a tükörben. Megdöbbentem. Úgy néztem ki,mint amikor 16 évesen az első bálomba indultam. Egy nyurga lány, aki még nem tudja mit tegyen, hogyan mozduljak,stb. Pedig tudom, hogy mit kell. Nagyjából. Nem most kéne a legmagabiztosabbnak éreznem magam? Ebben a pillanatban belépett Blanche és Frideric. Blanche elbűvölően ártatlan volt a fehér ruhájában. Nos, ő tényleg első bálozó. Bókoltunk egymásnak,majd Frideric lekísért minket a nagyszalon bejáratához, ahonnan fényár úszott be. Kitárta az ajtót, de intett, hogy maradjunk még a háttérben.

-      Kedves Barátaim! – hangja ünnepélyes volt. – Eltelt újabb száz év, számunkra viszonylag nyugalmasan, ugyanakkor a világ hatalmas fejlődésnek indult,de, igyekszünk lépést tartani a korral. Ugyanakkor hagyományainkat nem adjuk fel, a vérvonalnak mennie kell tovább. Kedves Cybele, remélem, támogatni fogod családunk új tagjait, és segítesz nekik,hiszen a te beilleszkedésed példaértékű. És most fogadjuk családunk új tagjait,először Blanche Babineaux-ot! Blanche, kérlek fáradj be! – bentről halk taps hallatszódik. –Valamint Léa Betranche-t!

Beléptem a nagy tölgyfaajtón, és a hatalmas csillár alatt kilenc emberrel, közülük mindössze hármat ismertem. Ott álltunk Blanche-el a szalon közepén és vártunk arra, hogy most mi lesz.

-      Nos, jó páran még nem ismeritek egymást. Először is, szeretném bemutatni a páromat, Eve Bäckert. – szóval ő a ház asszonya. Blanche említette, hogy utálja őt. De mindketten szorgosan pukedliztünk. – Ezek után bemutatnám Anamaría Aragóniát – tekintete mintha karót döfött volna belém. Jaj. -, Paolot, Jasont, Cybelét és Niccolót már ismeritek.  Családunknak van még egy nőtagja Karolina Bäcker. – Egy barnás-vöröse hajú lány bólintott. – És, akikről még nem volt szó: Philippe Boutinról és Cesare Felliniről. – az elsőt láttam már a színházban. Viszont Monsieur Fellini… volt valami a pillantásában,amikor meghajolt felénk. Mintha riadtan és keserűen pillantott volna rám. – Nos, ennyien vagyunk itt jelen. Családunknak van még pár tagja, ők azonban járják a világot. Most pedig, örvendek, hogy a családunk két új taggal bővült! Ismerkedjetek velük,és érezzétek itthon magatokat. Most pedig, a vacsora tálalva!

A vacsora kellemes lett volna, ha a zavarom nem hatványozódott volna percről percre. Paolo ült velem szemben, egyik oldalamon Karolina,másikon pedig Philippe. Paoloval már könnyen ment a csevej, Philippe néha közbeszólt, de egy szavát se értettem annak,amit mondott. Ilyenkor Cybele mindig együttérzőn rám mosolygott. Karolina csak akkor kapcsolódott be a beszélgetésbe, amikor arról esett szó, hogy hogyan haladok a tréningben, és igyekezett tanácsot osztani. Úgy látszik,nagyon jó volt benne.

Vacsora után a tánc következett, és megnyugodtam, hogy Paolo rögtön felkért. Jason Blanche-vel táncolt Frideric Eve-vel és Cybele Philippel. Nagyon aranyosak voltak tánc közben! Őket figyeltem egész tánc alatt,amíg megláttam, hogy Anamaría közelít felénk, és Paolo homloka ráncokba szaladt.

-      Kifele! – sziszegte a fülembe és karomnál fogva kirángatott.