Drága Olvasók!
A héten kicsit más újítással jöttem mint egy új fejezet. Mint léthatjátok, az oldal külseje megújlt, remélem elnyeri majd a tetszésetek. Elismerem, nem a világ legprofibbja, de ez életem első profibb fejléce, látom van mit még fejlődnöm. Azért, remélem kapok pár pluszpontot! ;) Folyamatosan lesznek még kisebb-nagyobb átalakítgatások, szeretném ha sokkal jobban érződne rajtam a kezem nyoma. Ez ügyben türelmeteket kérem, néha lesz, hogy fél óráig nem lesz látható az oldal, de ne aggódjatok! :)
Puszik,
Sparkling Angel
P.s.:Üdvözlöm a 9. feliratkozót! :)
2015. november 25., szerda
2015. november 16., hétfő
24. fejezet
Drága Mindenki!
Sajnálom, hogy a múlt hét kimaradt, kissé lassabban haladok az újraírással. Ez a rész is sajnos elég rövidke lett, úgyis mondhatnám átvezető rész. Két szemszögből íródott, Léa mellett Cesare gondolatait is olvashatjátok.
Remélem elnyeri tetszésetek, lassan minden részt újraírtam!
Ölellek titeket,
Sparkling Angel
Kapkodva
szedtem a levegőt, holott a futás egyáltalán nem volt kimerítő. Lerogytam az
egyik padra, próbáltam mélyeket lélegezve megnyugodni. Nem értettem ezt az
egészet, holott mégis emlékszem minden egyes pillanatára. Agyam képekben dobta
elém az elmúlt húsz perc történéseit, és izgatottságom nem csillapodott. Egyre
csak Cesare arca és az járt a fejemben, amikor csak pár lépésnyire voltunk
egymástól.
Az
érzések és gondolatok cikáztak át az agyamon, és ez megrémített. Mióta vagyok
én ilyen? Jó, mindig is érzelmes voltam, de ennyire? Aztán eszembe jutott:
vámpírként minden felerősödik… A képességek, az érzések. Igyekeztem tisztán
látni a dolgokat, mélyeket lélegezni és lehiggadni, de nem sikerült.
Felvillantak előttem beszélgetés foszlányok, emlékképek, és mind róla szóltak.
Emlékszem,
hogy gyűlöltem őt, amikor a klánhoz kerültem, tudtam, hogy ellenséges az
irányomba, és nem értettem miért. Még emlékeztem arra, mennyire bántott valahol
mélyen a lenézése, vagy az amikor Blanchet hozta fel a szobájába,
kristálytisztán bennem van, ahogy azt mondja: „ Blanche-ért tettem.”. Nem tudom, mikor változott meg irányomban,
de, az biztos, hogy más másképpen viselkedik. Hiszen az utóbbi hónapokban
kedvesebb lett, beszélgetett velem, segített nekem. Kivéve, amikor nem. Néha
eléggé rapszodikus volt, és ha akartam volna, akkor sem tudtam volna
megtalálni. Máskor meg… ott volt. Vagy csak felbukkant. Például az edzésen,
amikor szétszaggattam az ingét. Istenem, de jól állt neki… És onnantól kezdve
mindig lejött nekem segíteni, soha meg se kellett szólalnom, vagy kérnem, hogy
jöjjön. Mindig tudta, mikor leszek ott, vele az edzések még jobbá váltak,
feldobták a napom.
Hiába
fújt erősen a szél, a virágok illata helyett csak Cesare illatát éreztem. Őt
láttam magam előtt, ahogyan rám nézett, miután fellibbentette a hálóingemet a
szél. Felvillant bennem, hogy most is az van rajtam, és milyen szeméremsértő,
sőt botrányos. De, nem érdekelt. Nem tudott egyszerűen érdekelni, gondolataim
máshol jártak, a szívem zakatolt, szinte dörömbölt a mellkasomon belülről. Csak
arra vágytam, hogy ott legyen mellettem, hogy a szemébe nézhessek. Még magam is
ledöbbentem, hogy ezt kívánom. Szinte üvöltöttem fejben magammal: Léa, nem!
Hatástalan volt.
Mint
derült égből villámcsapás, úgy jött a felismerés.
Beleszerettem Cesare Fellinibe.
Cesare szemszöge
Türelmetlenül
járkáltam fel s le a szobámban, minden neszre figyeltem. Vártam mikor jön
vissza, elvégre nem lehet kinn egész éjszaka.
Az
élet elég váratlan helyzeteket produkál. Már ha a mi létünket lehet életnek
nevezni. Megfogadtam magamnak, hogy többé senki iránt nem táplálok olyan
érzelmeket. Erre jön egy vörös hajú, kék szemű ártatlan lány, és megingat.
Ahogy ma ott állt előttem… gyönyörű volt. Az a halványlila hálóing tökéletesen
körülölelte finom alakját. Nehezemre esett egy helyben állni, legszívesebben a
falnak döntöttem volna, és csókoltam volna őt. Amitől oly’ nagymértékben
tiltottam magam.
Azonban,
be kellett ismernem magamnak, már nem tudtam csak úgy beszélgetni vele, sem
edzeni, sem beszélgetni. Talán ezért is kerültem őt. Nem tudtam, hogy mit
gondol ő rólam, de, tegnap elég volt ránéznem, és nem kellettek válaszok.
Láttam a szemében, és tudom, hogy ő is egy pillanatra láthatta az
enyémben. Le kell bontanom irányába a
falakat. Azokat a falakat, amiket utoljára 400 éve hagytam leomolni, és azóta
töretlenül védtek engem. Érte azonban megéri, bár ki tudja, mennyi időm lehet
vele.
Beszélnem
kell vele. Tudni akarom, hogy érez, tudnia kell, én mit érzek, tudnia kell a
múltamról. Tisztában kell velem lennie. Meg akarom érinteni, beletúrni a
gyönyörű, hosszú vörös hajába, és az ajkához érni… Vajon megtehetem-e? Készen
áll-e rá?
Készen
kell állnia. Akarom őt. A karjaimban. Nem ragadhatnak el az érzelmek, de, beszélnem kell vele kettesben. Talán nem a mai a legjobb éjszaka erre. Hagynom kell, hagy gondolhassa át magában a dolgokat. De, ott a holnap, és ott a nyaralás hátralevő része.
2015. november 7., szombat
23. fejezet
Sziasztok!
Nagyon-nagyon sajnálom, hogy ilyen későn hozom ezt a részt, de sajnos ennek a résznek egy része elveszett amit újra kellett írnom nektek. :(
Nagyon-nagyon szeretném megköszönni a 7000. látogatót! Ez nagyon jól esik! Akkor ugrálnék az örömömben ha láthatnék pipákat és kommenteket! <3 Illetve, remélem, ha egyszer megélem, hogy 10 feliratkozóm lesz, akkor klönleges meglepivel készükök majd nektek!
Már most is dolgozom egy meglepetésen,majd az idő eldönti, hogy sikerül-e megcsinálnom. Most fontosabbank tartom, hogy újraírjam az eltűnt részeket, de a hét elején zh-zom így a hét második felében tudok csak jelentkezni.
Sok szeretettel ölel titeket:
Sparkling Angel
- …
Mind ezek után odaléptem hozzá, megcsíptem az arcát és a fülébe suttogtam:
Drágám, egy igazán gyönyörű kislány lennél!
A
hallgatóság hangosan nevetett Spike történetén, ami egy angliai úrfiról szólt.
Én a háttérben mosolyogtam, hisz tudtam, pár dolgot kissé megváltoztatott e
történetén: egyrészt, bő 300 évvel korábban történt, I. Tudor Erzsébet
uralkodása alatt, ráadásul a királynő egyik befolyásos tanácsadójáról szólt,
aki nemcsak a nőket szerette. Ahogyan Spike sem.
Ő volt
a klán legszórakoztatóbb tagja. Itt Rómában is rengeteg meghívást kapott
Frideric, de, ez most azt is jelentette, hogy én is velük tarthattam. Már Róma
is felpezsdített, hogy itt lehettem, hát még a heti egy-két alkalmi szórakozás!
Teljesen más társasági élet, más szokások, a franciához képest sokkal lazább és
erkölcstelenebb illemtan… Annyira más világ van itt. Mindenki mély tisztelettel
viseltetett irántunk, lesték Frideric minden óhaját-sóhaját. Spike volt ezeknek
a mulatságoknak a lelke: aki épp nem táncolt, vagy falatozott, az mind köré
gyűlt és az ő különböző – kicsit korhűvé költött – történeteiről mesélt.
Én is
általában a közelében voltam és rá figyeltem. Noha jó pár meséjét hallottam
már, valószínűleg egy hét is kevés lenne ahhoz, hogy mindet ismerhessem. Ahhoz
meg szerintem az örökkévalóság is kevés lenne, hogy a klán tagjait és
történetét kiismerhessem…
Miután
visszaértünk az estélyről – hajnali három is lehetett már – a ház férfi tagjai
még elvonultak az egyik szalonba, Eve, Karolina és én elvonultunk
hálószobáinkba. Szobám a második emeleten volt, és egyszerűen fényűző
berendezéssel rendelkezett. Miután sikerült kibontanom magamat a merev és
vékony ruhából – Cybele szerint ez volt mostanában divatos – és felkapnom a
könnyed selyemből készült halványlila testemet körül ölelő hálóingemet,
letelepedtem a biedermeer fésülködő tükröm elé.
Nem
tudtam, eldönteni, mit látok másnak, furának az arcomon, miközben a hajamat
bontottam ki. Emlékszem, amikor átalakulásom után pillantottam tükörbe:
megdöbbentő volt. Az elmúlt hónapokban viszont megbarátkoztam új külsőmmel,
hozzászoktam, megtanultam kezelni, és legalább olyan jól tudtam kihasználni és
hangsúlyozni azt, amit régen szerettem magamban. Mégsem tudtam, mi változhatott
most meg. Nagy nehezen kibontott hajam
nagy hullámokban omlott le a vállamon. Mennyivel inkább szerettem így,
kibontva, lazán hordani, mint sem gúzsba kötve! Mint az életben mindent úgy
igazából… És, azt hiszem, itt, Rómában vagyok a legszabadabb talán, azonban nem
érzem magam olyan boldognak, mint amilyennek ettől kéne lennem, mint amilyennek
hittem, hogy mennyire boldog leszek.
Felálltam
az asztaltól, hogy ágyba bújjak, de nem akaródzott még lefeküdnöm. Egy percnyi
töprengés úgy döntöttem elmegyek sétálni a városban, és ha mázlim lesz, még
valakibe bele is futhatok. Kinéztem a folyosóra, ugyan tudtam, hogy most nem
járok tilosban, ha kimegyek, mégsem akartam összefutni senkivel sem. Lefele a
lépcsőkön úgy osontam, mint valami nagymacska, egyetlen neszt sem csapva,
közben meg füleltem a szalon felé, de a házban már a teljes csönd honolt. A
bejárati ajtó mellett nekiálltam megkeresni a köpenyemet, amit nagy nehezen
találtam meg a sötétben, hiába javult átváltozásom óta a látásom, csak gyéren
sütött be a holdfény az egyik távolabbi ablakon.
Halk
neszt hallottam a hátam mögül, megfordulva Cesare állt velem szemben a
távolabbi ablaknál. Hetek óta nem voltunk kettesben, gondolom ő sem számított
rám, bár ez nem tükröződött az arcán. Közelebb léptem az ablak másik széléig,
de még a sötétben maradtam, mint valami árny. De, Cesare nem fordult meg és nem
is ment el. Aztán végül nagy nehezen megszólalt:
- Esti séta?
- Valami
olyasmi. – majd újra csend telepedett közénk. Csak néztük egymást, legalábbis én.
Végignéztem karakteres arcvonásait, mely határozottságot sugallt, vékony
vállát, magas, karcsú és délceg termetét. Úgy éreztem, mintha gyomrom
felfordulna. Biztos csak éhezem, valamit mondanom kell, hogy lezárhassuk ezt a
kínos jelenetet. Kicsit közelebb léptem az ablakhoz, hogy jobban láthassa
arcom, és erőt véve magamon elmosolyodtam. – Még nem is volt alkalmam mondani,
mennyire gyönyörű ez a ház. Spike mondta, hogy a te családod tulajdonában áll.
- Valóban?
Ennek nagyon örülök. – csak ez nem nagyon látszott rajta, bár szerintem csak
udvariasságból mondta. – Melyik a kedvenc része a házban?
- A
könyvtár, ez nem is lehet kérdés. Úgy érzem, éveket tudnék ott tölteni, olvasni
a könyveket, érezni a papír-illatot, vagy csak sétálgatni, gyönyörködni a
kertben az ablakokon…
- Nekem
is a könyvtár a kedvencem, rengeteg órát töltöttem már ott. Egyszer egy egész
nyarat. – mosolyodott el.
Hirtelen
egy apró szélfuvallat jött be az ablakon keresztül, megcirógatva hajam és
megtörve a jeges hangulatot. Ekkor jöttem rá, hogy köpenyem alatt csak a
hálóruhám van, és semmi más. a szellő ezt is meglibbentette, és Cesare
észrevette és megdermedt. Sosem voltam még férfi előtt ilyen szellős és könnyed
ruhadarabban, éreztem, ha tudnék pirulni még, már rég céklavörös lenne az
arcom. Talán olyan is volt.
Cesare
elindult felém, majd egy lépésnyire megállt. Az arca is más volt: nem tudtam
volna pontosan megmondani, mi tükröződött rajta, talán zavar. Közelebb léptem
hozzá, a holdfény teljesen megvilágította a testem, és az övét is. Észrevettem,
hogy már csak az inge van rajta és eszembe jutott az edzés, amikor szétvágtam csatározás
közben… Néztem, ahogy végigmér és zavarom egyre nőtt. Végül felpillantott és
találkozott a pillantásunk… Most másmilyen volt a tekintete, nem csak, hogy
meleg, de olyan mély is, hogy úgy éreztem elveszhetnék benne. A testemet
hirtelen valami fura érzés árasztotta el, gyomrom kavargott, éreztem, alig
kapok levegőt. Nem tudtam állni a pillantását, hirtelen megfordultam és kivágva
a ház ajtaján kifutottam az éjszakába. És csak futottam és futottam, utcákon,
tereken át, végül az Angyalvár mögötti parkos résen kötöttem ki.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)