13. fejezet - Titok

Sziasztok!
Ne haragudjatok,hogy csak így este hoztam a részt,de egész nap takarítottam és megérte. :) A mai rész kicsit rövidebb mint a nálam megszokott,de úgy gondoltam, így jobban fejezetre lehet tagolni a dolgokat. Szomorúan tapasztaltam, hogy az előző részhez nem érkezett pipa. Ne hagyjatok kétségekben,pipáljatok :)
Szép estét,
Sparkling Angel

- Léa, ébren vagy? Léa, kelj fel!

Hallottam,hogy szólongatnak,de nem nagyon akaródzott kinyitnom a szemem. Amikor végre megtettem, láttam, hogy odakint sötét volt. Vagyis átaludtam a napot. Remek. Csak ekkor vettem észre,hogy az ágy szélén ült valaki. Blanche. Láthatóan már teljesen rendbejött az Eve-vel történt incidens óta.

-      Ó, Blanche. Jó reggelt. – nyöszörögtem álmosan, mire felnevetett.

-      Inkább „Jó Estét!”, Léa! Már órák óta várom hogy felébredj!  Beszélnünk kéne.

-      Kérek két percet, csak felöltözöm.

Amíg átöltöztem azon gondolkodtam,vajon miről akarhat velem Blanche beszélni. Esetleg le akar tolni azért,mert nem avatkoztam közbe,amikor Eve rátámadt? Vagy esetleg valami gond van Jasonnel? Bár vele szerintem mindig van valami. Végül szorítottam még egy utolsót a ruhámon,majd átmentem Blanche-hez.

-      Blanche, itt vagyok,mondd mi történt. – semmi válasz. – Jason csinált valamit? – megrázta a fejét. – Akkor… már megint Eve neked támadt? Esetleg Frideric csinált valamit? – mindannyiszor nem volt a válasz. Hát akkor áruld már el,hogy mi történt, Blanche!

-      Te nem érzed úgy, hogy valamit titkolnak előlünk? – szólalt meg végül. Először gondoltam felnevetek, hogy „ugyan már!”, de látva a tekintetét,ami komolyságot tükrözött, elgondolkodva leültem mellé az ágyra.

Van Blanche kérdésében valami nyugtalanító. Aztán eszembe jutott a pár nappal ezelőtt történtek. És most nem arra gondolok,hogy megcsókolt. Hanem, amikor kétségbeesetten valami bukásfélét emlegetett. Mert, hogy most Blanche,jobban túléli,mint én. És ekkor leesett. Blanche erre céloz! Hogy nem sziklaszilárd a helyzetünk itt! De miért? És vajon Blanche tudja,hogy állítólag előnyben van hozzám képest?

-      De, Blanche,azt hiszem van benne valami. Te ez miből gondolod?

-      Emlékszel,mikor Cybelével hármasban sétáltunk a kertben?

-      Amikor arról mesélt,hogy mennyire szoros és erős kapcsolat van a vámpír és a teremtője között?

-      Igen. Mesélt akkor egy csomó mindenről. Aztán volt egy mondata,ami csak nemrég nyert jelentőséget számomra. Miután Ana azt mondta, hogy mi még sehol sem állunk a családi hierarchiában.

-      Ana talán arra célzott,hogy nem vagyunk még a család tagjai?

-      Igen, én is pont erre gondoltam. – bólintott. – Csak azt nem értem ha eleve már csak minket választottak ki,akkor mit kéne még tenni ahhoz,hogy ténylegesen a család tagjai lehessünk?

-      Talán… - szólaltam meg végül pár percnyi csönd után -, talán meg tudhatnénk pár dolgot erről..

-      Ajj, Léa, és mégis hogy? Menjek oda Anához,és kérdezzem meg mit csinálunk rosszul?

-      Én éppenséggel nem őrá gondoltam. Hanem Jasonre és Paolora. – láttam ahogy a másodpercek alatt leesik Blanchnek mire gondolok,és felcsillant a szeme. – Ha másoknak nem,nekik őszintének kell lenniük velünk. És erre neked még nagyobb esélyed van.

-      Mégis miért?

-      Együtt vagytok Jasonnel nem?

-      Hát… nem is tudom. Azt hiszem igen. – láttam, hogy elbizonytalanodott kérdésemre. Akkor ez bizony érzékeny terület.

-      Hát, ha azt mondod, hogy igen – feleltem óvatosan -, akkor minden esélyed megvan,hogy megtud. A nővérem mindig azt mondta,hogy a kapcsolatnak az alapja a feltétlen bizalom,és hogy ne hazudjunk a másiknak.

-      Rendben. – sóhajtott fel. – Teszek egy próbát.

-      Szuper! Ígérem én is igyekszem majd Paoloval.

-      Amúgy csak hogy tudd, azt hiszem Paolo gyűlöl engem.

-      Tessék?! De, hát… - a mondatomat azonban már nem tudtam befejezni,mert nyílt az ajtó és belépett rajta Frideric.

-      Hölgyeim!

12. fejezet - Amikor a múlt kísért...

Sziasztok!
Ne haragudjatok a késésért, a szolgáltató elég nagy szemétláda volt, kétszer mentem be hozzájuk,hogy kapcsolják vissza... Most viszont itt vagyok,és hoztam a következő részt, amiből egy kicsit talán jobban megismerhetitek Léát! Illetve jó lesz emgjegyezni ezt a részt a későbbiekre! ;) Kommenteket pipákat előre is köszönöm, ha adtok!
Plusz jó hír,hogy a héten még egyszer jövök a szokásos napomon,vasárnap!
Puszik,
Sparkling Angel

A fényűző LaCourte bárteremben voltam, és Chrissyvel  egy 1-10-ig terjedő skálán a terem agglegényeit osztályoztuk, és igyekeztük kitalálni,vajon melyikőjük kér fel minket,és kibe fogunk belehabarodni… Azon estén, mintha csak facér férfiakkal lett volna tele a terem, Chrissy csak úgy zsongott, élvezte, hogy testvére helyett ő részesül több figyelemben a férfiak részéről. Mondjuk, Chrissy mellett nekem is elég sok figyelem jutott, amit kifejezetten élveztem is,ugyanakkor tudtam, hogy a többségük a nálam gazdagabb LaCourte-lányokra fájt a foga. Néha kicsit bosszantott is..

És akkor belépett a terembe a férfi,akitől a szívem megdobbant: Alexander. Magas, szőke hajú kék szemű, makulátlan külsejű férfiú volt. Ekkor már három hete ismertem, és sokszor az utcán is összefutottunk. Most is egyenesen felém vette az irányt,miután megtalált a nagy tömegben.

-      Léa. – csókolt kezet.

-      Alexander. – és rámosolyogtam,amit viszonzott.

És elvezetett a táncparkett felé. Felemelő élmény volt vele táncolni, Chrissy mindig irigykedett is,hogy nem talált egy ilyen partnert magának. Azt fejtegettük,mikor vall nekem szerelmet, és őszintén szólva, vágytam is rá,pláne azok után, hogy hagytam, hogy megcsókoljon. De, jó volt vele lenni, lehetett vele beszélgetni,úriember volt a számomra.

-      Léa, menünk ki a kertbe sétálni, beszélnem kell veled. – súgta a fülembe így aztán, kart karba öltve elhagytuk a báltermet, és a kert felé indultunk.

-      Ne haragudj, hogy ilyen messzire elsétáltunk azért, hogy beszélgessünk, de, ez nem tartozik másokra.

-      Alexander, mi a baj? – kérdeztem aggódva. Csak ne legyen mennyasszonya, könyörgöm,könyörgöm!

-      El kell hagynom egy időre a várost. Nem,nem tudom mennyi időre – felelte,amikor látta, hogy kérdezni akarok – remélem, 1 hónapon belül visszatérhetek,de, lehet,hogy csak a báli szezon után térek vissza.

-      Alexander… - suttogtam. Nem akartam,hogy elmenjen.

-      Kérlek Léa, figyelj rám! – és letérdelt elém. – Nem árulhatom el,hova megyek és miért nem, de, a családomat kell védenem. Legszívesebben vinnélek magammal,de, féltelek,és nem akarom, hogy bajod essen.

-      Alexander,tudod, hogy nem kell féltened.

-      Tudom. De szeretném,hogy itthon maradj. Léa, ne sírj,mennem kell. Kérlek légy erős. Csak miattad teszem és sietek vissza. Kérlek, ne mondj igent senkinek… - suttogta.

-      Alexander – és figyeltem,gyönyörű,mélykék szemeit -, engem addig,senki nem fog megcsókolni,amíg te vissza nem érsz,és meg nem csókolsz újra.

-      Úgy legyen. – mosolyodott el, és hosszan,szívbemarkolóan megcsókolt…

Verejtékben izzadva riadtam fel álmomból. Kerestem valami biztos pontot a szobámban, de rájöttem, hogy már nem otthon vagyok. Rázott a hideg, és éreztem,ahogy a könnyek végigcsordultak az arcomon.

-      Léa… - suttogtam magam elé. – Alexander halott. Halott…

Kikeltem az ágyamból és az ablakhoz léptem. Meredten bámultam a csillagos éjszakát. 1 éve nem kísértett már ez a rémálom. A búcsúesténk első évfordulóján abbamaradt. Nem tudom, miért. A mai napig nem bírtam kiheverni a pillanatot, amikor megérkezett a távirat az édesapjától,hogy Alexandert lelőtték. Pokoli volt. És mindig abban reménykedtem,hogy jobb lesz, ha lefekszem és alszom,de nem… mindig előjött ez az álmom,újra és újra kellett néznem.

Magamra kanyarítottam a köpenyem és elindultam lefele a szobámból, meg sem álltam,addig a kis kerti padig,amit úgy szerettem. Leültem, a falnak támasztottam a hátam,és hagytam, hogy a gondolataim és az emlékeim eltemessenek…

Alexander volt az első,és eddigi egyetlen férfi, akit szerettem. Amikor megtudtam a halálhírt,mintha minden összeomlott volna bennem… A szüleim reakciója meg katasztrofális volt. Apám úgy döntött,hogy Alexander biztos mihaszna kérő volt,ezért minden este elvitt minket színházba vagy bálozni,hogy megfelelőbb párt találjak. Az nem érdekelte,hogy mit érzek… Egyedül Chloé vigasztalt,de ő akkoriban ismerkedett meg férjével, és 4 hónapra Alexander halála után eljegyezték egymást,és ennek hála Apám leszállt rólam… Viszont Alexandert sosem felejtettem el,de miután megszűntek a rémálmok,száműztem agyam legtávolabbi zugába.

Erre jön Paolo, és se szó se beszéd megcsókol, majd mintha mi sem történt volna,gyorsan elhagyta a szobát. És én utána Alexanderről álmodom. Mintha büntetne a túlvilágról, hogy megszegtem a fogadalmam.

-      De, hát meghaltál!... – suttogtam magam elé.

Paolo másképp csókolt. Birtoklóan,hevesen, szenvedélyesen. És én élveztem. Még most is beleborzongtam. Valami rosszat tettem netán?

Gondolataimból hirtelen kizökkentett, hogy láttam a pirosodó eget…

Netes gondok

Sziasztok!
Ne haragudjatok hogy nem hoztama  részt tegnap,holnapig biztos felkerül,de az internet meghalt otthon, csak telefonomon van onnan meg nem tudok részt felrakni :S ezt is a barátnőm gépéről írom két zh közt.
Szóval ezerszeresen ne haragudjatok! Dolgozom a problémán!
Puszik addig is
Sparkling Angel

Díj

Szabályok:
- Köszönd meg a díjat annak akitől kaptad!
- Írj 10 dolgot magadról
- Válaszolj 10 kérdésre
- Írj 10 kérdést
- Küld tovább 10 embernek

Köszönjük szépen a díjat Linának :)))

Raquel:
10 dolog magamról:

• imádom a modelleket
• 10 éves korom óta Forma-1 függő vagyok
• azóta egy futamot sem hagyok ki
• szégyen szemre elaludtam viszont a tegnapin (mentségemre legyen mondva előtte 10 órát dolgoztam, plusz unalmas volt)
• példaképem Raquel del Rosario és Behati Prinsloo
• megyek a One Direction bécsi koncertjére
• csak harrys fanfictionöket írok és csak ilyeneket olvasok 
• pedig a többieket is bírom
• ma elmentem csirkemellet venni és csak azt felejtettem el venni :D
• jelenleg a 22-es csapdáját olvasom.

Sparkling Angel 10 dolog:

1. pókfóbiám van
2. régebben horgásztam
3. jövő év elején emgyek Epica koncertre és már várom nagyon
4. szerintem a tegnapi forma1 nem volt unalmas,ellenben az előtte lévő Orosz GP igen (boccs Raquel :P)
5. Ha már forma1 akkor Alonso és Bottas
6. rendezvényszervező asszisztensként dolgozom jelenleg
7. és még törit is tanítok
8. jelenleg a kedvenc tárgyam az egyetemen a magyar plitikai rendszer alapjai(nem,nem száraz)
9. néha legszívesebben férjhez mennék az ágyamhoz
10. mostanában egy régi  fanficemet írom át

Válaszom 10 kérdésre: (Sparkling Angel válasza a lila színű;))
1. Mi ad ihletet egy történethez? Néha minden, néha semmi. Általában csak beleképzelem magam a szituációba és magától jönnek az ötletek. Egy kép, egy zene,vagy egy gondolatfoszlány is lehet,és utána a képzeletemre bízom.
2. Mi a kedvenc időtöltésed? Az írás és az alvás. Imádok aludni. Írás,barátnők,fotózás.
3. Mit gondolsz a negatív kritikákról? Főleg megfogalmazás és hangvétel kérdése. Én elég rosszul tűröm a kritikát, de ha tudom, hogy csak segíteni szeretnének vele, akkor lenyelem és elgondolkozom rajta. Én meghallgatom a kritikát,de szerintem senki se szereti ha fikázzák. yanakkor ha építő jellegű elgondolkozom rajta,és lehet megfogadom.
4. Mi alapján választod ki a főszereplők arcát? Az alapján, hogy hogyan képzelem el a karaktert. Vannak olyan történeteim is azonban, hogy már tudom kit akarok főszereplőnek és az után alakítom ki a személyiségét. Ha konkrétan tudom kit keresek,akkor órákat töltök a gép előtt,hogy megtaláljam. De általában mindig ott lebeg a lelki szemeim előtt,hogy hogyan képzelem el az adott karaktert.
5. Írtál már fanfic-et? Főleg ezzel foglalkozom. Tudnék írni egyedi sztorit is, de valahogy jobban szeretem a fanfictionöket. Khm,ez itt egy egyedi sztori Raquel <3 Igen én is írtamde én jobban szeretem az egyedi sztorikat.
6. Ha igen, miért pont ez a kategória? Karakterfüggő vagyok. Ha van egy ember, akibe "beleszeretek" akkor akaratlanul is elkezdek történeteket kitalálni vele. Ha valami megtetszik akkor le is írom. Egyet írtam, mert ott láttam magam előtt az egészet,de a legtöbb esetben én mindig valami újon gondolkodom.
7. Hiszel a szellemekben? Nem. Változó.
8. Van háziállatod? Nekem személy szerint jelenleg nincs, de a családnak több is. Kutya, nyúl, tengerimalac. Macsek,és teknős.
9. Hova utaznál legszívesebben, ha megtehetnéd? Jelenleg London van kitűzve célul, de legszívesebben Dél-Afrikába vagy Szingapúrba utaznék. London illetve Finnország.
10. Mi a kedvenc virágod? A liliom és a nárcisz. Orchidea

10kérdés:
Van mottód, ha igen, mi az?
Hogyan képzeled el magad 10 év múlva?

Miranda Kerr vagy Selena Gomez?

Van olyan, akire nagyon szeretnél hasonlítani? Ha igen miért?

Mit gondolsz a kabalákról valóban szerencsét hoznak?
Ha megtehetnéd,hova utaznál vissza a múltban?
Ha már ilyen témában írunk: szereted a vámpírokat és a vámpíros sztorikat? Ha igen,miért?
Egyedi sztori vagy fanfic inkább?
Mi a titkos vágyad?
Ha választanod kéne: család vagy karrier? És miért?

Küldjük a díjat:

1. Il Capitano
2. Stole my heart
3. One summer in life
4. 70. Viadal
5. i don't do drugs
6. Agapé
7. Dance or Love?
8. Babe, you love me?
9. Learn to forget your past
10. Egy spanyol csókja

11. rész - Az ébredés

Sziasztok!
Szóval először is ne haragudjatok rám azért, mert késtem ezzel a résszel, kissé szoros az időbeosztásom, így sokkal kevesebbet tudok írni, mostanában pedig a technika is csrbenhagy. Mindenesettre most itt vagyok az új résszel, remélem lesz olyan akinek tetszeni fog!
Ölel titeket:
Raquel

- Blanche!

Hallottam a lágy, női hangot magam mellett, de nem éreztem magamban elég erőt hozzá, hogy válaszoljak. Minden egyes tagom fájt, mintha eltört volna minden csontom, a fejem szét akart hasadni, és ha nem lettem volna hihetetlenül erőtlen, akkor ordítottam volna kínomban.

Csupán pár másodperce voltam tudatomnál, még nem álltak össze a történtek. Nem tudtam rá koncentrálni, a testemet érő impulzusok még túlságosan erősek voltak.

- Blanche!

Egy férfihang. Ez már kellemetlenebb volt, fejem megsajdult, ahogy az utolsó szótagot megnyomta. Erőteljes, kissé rekedtes, erőteljes akcentus.

- Már fel kellett volna ébrednie.

Felébredni. Kinek? Nekem? Nem, nem szeretnék. Ha felébredek, akkor megint csak szenvedés lesz, szóval nem. Nincs kedvem. Jelenleg békén hagynak, itt fekszem, jó nekem. Ha felébredek, akkor még több fájdalom jön. Nem tudom, honnan szedem ezt, de azt tudom, hogy igazam van.

- Ne sürgesd már, Jason. Mindenkinél máshogy zajlik le. Elég sok sérülést szerzett, Eve nem volt valami kíméletes.

Jason. Eve. Arcok ugranak be a nevekről, ismerősek, de még mindig nem tudom őket elhelyezni, Annyira kimerült vagyok.

- Csodálkoztok? Nem vagyok nagy rajongója, ellenben én is pont így reagáltam volna a helyében. Friderick neki fogadott hűséget, erre Blanche-sal csókolózik a háta mögött. Kivételesen tökéletesen megértem.

- Ezt úgy mondod, mintha közted és Friderick között nem lett volna semmi.

- Ugyan, Fridericknek jó ízlése van és egy ilyen szépségnek, mint én nagyon kevesen tudnak ellenállni. De nem igazán az esetem, szóval meghagytam Eve-nek.

- Szép próbálkozás, Ana, de ebben a szobában mindenki pontosan tudja, hogy Friderick hagyott ott téged, Eve miatt, teszem hozzá.

- Apróságokon nem szabad fenn akadni, Jason.

Hallottam a halk kuncogást. Friderick, Eve, Jason. Friderick, Eve, Jason.

Hirtelen ugrott be minden. Az intenzív csók, amit nem akartam igazán. Eve dühe, a fájdalom, amit okozott. A fuldoklás.

Felültem, szemeim tágra nyíltak. Körülöttem teljes csend volt, ha nem hallottam volna őket az előbb beszélgetni biztosra vettem volna, hogy egyedül vagyok. Az ablakokon vakító napfény ömlött be, minden nappali fényben úszott kivéve azt a kis részt, ahol én feküdtem. Kinyújtottam a kezem, leküzdhetetlen vágyat éreztem, hogy ismét a kezemen érezzem a Nap melegét.

- Nem ajánlom, még mindig éget - hallottam megszólalni magam mögött Jasont.

Hirtelen, egy mozdulattal fordultam meg, s magam sem igazán értem, de leguggoltam, kieresztettem szemfogaimat. Éreztem, ahogy elindulnak bennem a vadászfunkciók, a látásom és a hallásom élesebb lett, torkomon gesztikulálatlan üvöltés kúszott ki.

- Akkora barom vagy - a másik hang irányába fordítottam a fejemet, ahol nemsokára be is azonosítottam Anat. Rideg volt, érdektelen, úgy tűnt a legkevésbé sem izgatta, hogy éppen potenciális áldozatként tekintek rá. - Tudod, hogy érzékeny, meg kellett volna várni, amíg lehiggad.

- Azt hittem azért állunk a napfényben, hogy ne tudjon minket megtámadni - válaszolta ingerülten a fekete férfi, aki tekintetét egy másodpercre sem vette le rólam.

- Blanche, drágám - hmm. Selymes, kellemes hang, nyilván azé, akiét először meghallgattam, Cybele egy tétova lépést tett meg felém, mire összecsattintottam a fogsoromat - Innod kell, teljesen kiszáradtál. Most odacsúsztatok neked egy tasakot, rendben?

Ahogy mondta úgy is tett. Szemeimet végig a vérrel teli zacskón tartottam, megéreztem a szagát, nyálam ömleni kezdett a számba. Lejjebb hajoltam, mire Ana írisze összeszűkült, azonban kényszerítettem magamat, hogy egyhelyben maradja, így Cybele folytatta a mozdulatot, s pár másodperccel később már az emberi vér semmi mással össze nem téveszthető ízét éreztem a számban. A meleg végigfojt a torkomon, felmelegítve a gyomromat. Éreztem, ahogy izmaim ellazulnak, fejfájásom enyhülni kezdett, gondolataim tisztábbá váltak. Mikor félredobtam az üres tasakot sokkal jobban éreztem magam, bár még mindig éreztem a szomjat, ami továbbra is kíméletlenül kaparta a torkomat.

- Kérek még - szólaltam meg végül nagy nehezen, mire a többiek összepillantottak. Nem volt nehéz kitalálni, hogy azon viaskodnak teljesítsék-e kérésem - Szomjan halok - tudatosítottam végül, mire teljes döbbenetemre Jason tört meg.

- Rendben, de ez az utolsó - nyújtotta felém a következőt. Felálltam és odaléptem elé, már nem éreztem magamban leküzdhetett len vágyat, hogy megtámadjam, helyét egy más fajta érzelem vette át. Szívem hevesebben kezdett el dobogni, mikor ujjaink összeértek, torkomban gombóc keletkezett, gyomromon enyhe remegés húzott végig. Csodálkozva pillantottam fel rá, mire ő értetlenül nézett vissza. - Jól vagy?

- I-igen - dadogtam, majd leeresztettem a karom - Inkább, mégsem szeretném.

Gondolkozva nézett rám, mintha azt próbálná megfejteni mi is játszódhat le az agyamban. Végül feladni kényszerült megvonta a vállát, eltette a tasakot, majd fogta magát és kiment a szobából. Ott maradtam hát Anaval és Cybelle-el, mégis úgy éreztem egyedül maradtam, magányos lettem és szomorú. Tekintetemmel egészen addig az ajtót fixíroztam, amíg Ana meg nem köszörülte a torkát

.

- Minket már figyelembe sem veszel? - gesztikulált dühösen a spanyol lány, majd az ablakhoz sétált és határozott mozdulatokkal húzta be a függönyöket ezzel kiszabadítva engem kényszerű börtönömből - Most egy kicsit féltékeny, de majd vesz pár hideg fürdőt és minden újra szép és jó lesz!

- Ana - Cybelle felháborodott arckifejezése önkéntelenül mosolyt csalt az arcomra. Megszerettem ezt a két lányt, minden hibájuk ellenére. Nélkülük már nem is tudtam volna elképzelni az életemet, ugyanis olyasmit adtak nekem, amit eddig soha senkitől nem kaptam: önzetlen barátságot. Jó, Anára azt mondani, hogy önzetlen, barokkos túlzás, de ebben az esetben valóban azt éreztem, hogy benne egy olyan társra leltem, aki nem fog cserben hagyni.

- Nem értem mire gondolsz – válaszoltam neki, mert valóban ez volt a helyzet. Szavak véletlenszerű egymás után rakásának éreztem előző megjegyzését.

- Jaj, ne már. Vagy hazudsz, amiért legszívesebben úgy elintéznélek, mint Eve, vagy magadnak se vallod be, ami lehet még rosszabb.

Felvontam a szemöldökömet, nem is tudtam, hogy mit mondjak, tekintve, hogy továbbra sem tudtam mire célozgat.

-          - Oké – sóhajtott nagyot, majd lábait keresztbe vetve kényelembe helyezte magát. Én is visszatelepedtem az ágyra, amin az elmúlt pár órát töltöttem és feszülten figyeltem Anára – Te vonzódsz Jasonhöz, sőt talán meg merném reszkírozni, hogy szerelmes is vagy belé. Jason pedig tuti, hogy beléd van zúgva, amilyen furcsán viselkedik újonnan.

Először köpni-nyelni nem tudtam. Mármint. Persze, kedveltem Jasont nagyon és igen voltak köztünk olyan pillanatok, ami már túlmutattak a barátságon, ugyanakkor. Még messze nem nevezném ezt szerelemnek. Ő egy nagyon-nagyon nehéz személyiség volt, szeszélyes, vakmerő, mi garantálná azt, hogyha belészeretnék, akkor ő viszonozná az érzéseimet? Egyértelműen nem lenne bölcs dolog abba a hitbe ringatni magamat, hogy ez az ásó, kapa, nagyharang típusú történet lenne.

-          -  Tévedsz – vontam le a következtetést, s már csak kis felháborodással tekintettem barátnőmre.

-          .  Nem tévedek. Ha Fridericknél elmúlik ez a kis belehabarodás, akkor Jason is megnyugszik és akkor…

Nem tudta befejezni a mondatot, mert ebben a pillanatban berontottak az ajtón. Szó szerint. Paolo egy kérdés vagy kopogás nélkül nyitott be, kifejezetten haragosnak tűnt, ahogy Anara nézett, rólam és Cybelle-ről tudomást sem vett.

-         -  Mit mondtam neked? – kérdezte élesen, mire összerezzentem. Soha nem hallottam, hogy ez az alapjában véve kedves olasz fickó ilyen barátságtalanul beszélt volna bárkivel is.

-        -   Nem érdekel, hogy mit mondtál – Ana hangszínétől is megfagyott a vérem. A szobában mintha hirtelen vagy tíz fokot hűlt volna a hőmérséklet, a két vámpír között lévő feszültség kézzel tapintható volt. Cybelle-re tekintettem, aki azonban nem volt annyira meglepve ettől a kis közjátéktól, mint jómagam – Ha te azt a kis vörös szukát akarod pátyolgatni, az a szíved joga, de nekem ne merészeld megmondani, hogy mit tegyek.

-          -  Tehát, csak azért is az ellenkezőjét teszed annak, amit mondtam? – Paolo hangja szinte keserű volt, tekintete megtört. Mintha egy komoly szövetségest, egy szeretett személyt veszített volna el.

-         -  Miről van szó? – szóltam közbe csendesen, hisz annyit sikerült megértenem szóváltásukból, hogy Léáról beszélnek, azonban nem tetszett azaz él amivel Blanche említette.

Paolo végre felém fordult. Tekintete megvető, szinte maró volt, egyértelműen eltűnt belőle az a szívélyesség, amivel eddig irányomban viseltetett. Meghökkentem ellenséges magatartásától, nem igazán tudtam mihez is kezdjek ezzel, végül nem is kellett tovább töprengenem ugyanis hátat fordított nekünk és elhagyta a szobát. Ana érdektelenül fordult az ablak felé, mintha Paolotól az ilyen viselkedés mindennapos lett volna. Mondjuk, lehet, hogy az volt, nem ismertem olyan régóta, hogy az ellenkezőjét ne tételezhessem fel.

-       -    Mi volt ez? – tettem fel a kérdést, mire a másik két lány összenézett.

-       -    Semmi – felelte végül szűkszavúan Ana, ami nyilvánvalóan nem elégített ki engem.

-     -     Dehogynem – forgattam meg a szemeimet – Miért lett hirtelen ilyen… modortalan velem?

-       -   Ő Léa pártján áll – csúszott ki Cybelle száján, mire Ana egy figyelmeztető pillantást lőtt felé.

-        -  Léa pártján? – értetlenkedtem. – Mióta vannak pártok? Mit hallgattok el előlem?

Nem is vettem észre, de felálltam. Mióta itt voltam, azóta éreztem, hogy van valami amit nem mondanak el nekem, s ez az érzés, csak egyre erősödött bennem. Most azonban itt volt a lehetőség, hogy kiderítsem egészen pontosan mi is történik itt és nem voltam annyira ostoba, hogy csak úgy veszni hagyjam. Ana már éppen nyitotta volna ki a száját, mikor ismét kinyílt a szoba ajtaja. A két lány nyomban felállt és kislisszolt a látogató láttán, én pedig legszívesebben sikítottam volna, hogy ne hagyjanak egyedül vele. Az ajtóban ugyanis a ház ura, Friderick Bäcker állt.

Jelenlegi állások

Sziasztok!

Tudom, tőlem szokatlan az ilyen témájú bejegyzés. Raquellel beszéltem a héten,azt mondta,még a héten hoz nektek új részt, és megegyeztünk abban,hogy ne csússzanak el nagyon az események ezért én most ezen a héten kimaradok. Ne haragudjatok,de tényleg nem szeretnénk ha szétfolyna a történet, és lennének dolgok amiket előbb lelövünk. Amint Raquel jön a követező résszel, én is hozom nektek! :)
És elnézést, nektek akarunk jobb olvasói élményt!
Szép vasárnapot!
Sparkling Angel

11. fejezet - Paolo

Sziasztok!

Először is szeretném kifejezni hatalmas hálámat azért(és Raquel nevében is beszélek), hogy meghaladtuk a 2ezres látogatottságot! Nagy szépen köszönjük nektek! <3
Szomorúan vettem észre,hogy valaki az előző részre ne tetsziket pipált. Nyilván mindenkinek a saját véleménye szíve joga,hogy tetszik-e de arra kérném azt aki,ezt tette,írja meg emgjegyzésbe,hogy esetleg mi nem tetszett neki abban a részben! Ha esetleg közel áll az én világomhoz,akkor megfogadom a tanácsát. De remélem,ebből is látható,hogy én nekem nagyon jól esnek a visszajelzések meg minden.

A héten még kedveskedek nektek valamivel!

Szép vasárnapot!

Sparkling Angel

Egyenesen a szalon felé kezdtem rohanni,amikor egy újabb sikoly törte meg a csendet. De, nem a szalon felől jött,hanem a lenti kiképző szobákból,ahol edzeni szoktunk. Fel akartam tépni az ajtót,de erre nem volt szükség: az ajtó tárva nyitva állt, és a látvány borzasztó volt. Eve kínozta Blanchet, tépte a húsát, minden csupa vér volt, és ráadásnak véve pedig épp ki akarta törni a gerincét. Frideric meg csak állt higgadtan és nézte, ahogy a párjából kitört a roham. Mert másnak nem tudtam volna nevezni. Félelmetes volt.

-      Csinálj már valamit! – böktem meg Paolot.

-      Eszem ágában sincs!

-      Hogy…, hogy lehetsz te ilyen?! Akkor odamegyek én! – vontam fel a vállam dühösen, s már indultam is volna Blanche felé,de két erős kéz nyomban megragadott é visszahúzott. Magához.

-      Hacsak nem akarsz öngyilkos lenni és azonnal meghalni – sziszegte suttogva a fülembe,úgy, hogy más meg ne hallja -, akkor most szépen itt maradsz mellettem.

Én meg maradtam. Nem úgy mondta,mintha egy parancs lett volna,mégis úgy engedelmeskedtem neki. Lehet,hogy ez is a kötelék része. De,nme értem rá ezzel foglalkozni,minden egy porcikám feszülten figyelte,hogy mi fog történni. Féltettem Blanchet. Nem akartam,hogy baja essen. Épp Machiavelli szólalt meg, a filozófus bölcseletivel. Minden tiszteletem az övé,de ezt nem most kéne. Eve helyében én robbannék. De,láthatóan, ő is nagyon közel állt ahhoz,hogy kitépje Blanche nyelőcsövét.

-      Azt hiszem,nem ez az a pillanat,amikor vitát kéne erről ejtenünk. Eve, azonnal tedd le azt a lányt! – úgy látszik,már Frideric is kezdett kijönni a sodrából.

Felszólításának meg is lett a hatása, csodák csodájára Eve végül elengedte Blanchet,aki erőtlenül rogyott le a földre, és kiviharzott a szobából. Frideric még vetett egy pillantás ránk,majd ő is eltűnt. Éreztem,hogy lazul a csuklóm szorítása, úgy vettem, most már mehetek is. Rohantam is a földön fekvő sérülthez, és hiába tudtam, hogy reggelre kutya baja sem lesz,mégis rossz volt ránézni. Szerencse, hogy Cybele is ott volt és azonnal intézkedett. Mert a többiek eltűntek: Machiavelli,Paolo, Ana… De Cybele felmérte a helyzetet, és utasításokat adott ki. Először elszaladtam borogatásért. Utána egy két törülközőért, hogy a vért felitassuk.

-      Léa, kérlek keresd meg Philippet, nem vihetjük fel ketten, az nagyon fájna neki. Pont a te szobád alatti szoba az övé.

Rohantam fel Philippért, ami hatalamas szoknyámban nem volt valami egyszerű,de az se érdekelt volna, ha elszakad. Odaértem a szobájához,de nem volt ott. Most mit csináljak? Fogalmam sincs, hogy ő hol szokott lenni a szabadidejében… Éreztem, ahogy a tehetetlenség szétáramlik bennem, és már ott tartottam, hogy elkiáltom magam:” Philippe,merre vagy?!”,bár éreztem kissé hiábavaló lett volna,akkora ez a ház.

-      Madmoiselle Betranche, segíthetek valamiben? – hallottam meg egy ismerős hangot a hátam mögül. Megfordultam és tippem beigazolódott: Fellini állt előttem. Meglepett, mert tudtam,hogy napok óta kerül. És, úgy látszik,még mindig nem tanulta meg a keresztnevemet.

-      Monsieur Fellini, igazság szerint Philippet keresem,mert…,mert ketten Cybelével nem bírjuk el Blanchet. De, nincs itt a szobájában,és fogalmam sincs, hol kéne keresnem,talán Maga… - de,nem tudtam befejezni a mondatot,mert Fellini megfordult és elindult lefele a lépcsőn,én pedig követtem. Azt hittem,megmutatja,hogy hol van Philippe,de nem, Blanche felé sietett.

Amikor leértünk,odament az ájult lányhoz,valamit halkan kérdezett Cybelétől,majd felkapta a lányt,és elindult felfelé. Cybele kérdőn nézett rám,mintha tudni akarná,mi történt. De,én csak a fejemet ráztam,hogy fogalmam sincs. Majd elindultunk utána, és mire felértünk Blanche már az ágyban feküdt. Készítettünk be neki még vizet,meg óvatosan betakartuk,végül csendben kiosontunk a szobájából.

-      Köszönöm Cesare. – mondta Cybele,majd elindult a saját szobája felé. Én meg ott maradtam vele. Kettesben..

-      Nagyon gáláns volt Öntől,hogy segített. – szólaltam meg végül,mikor már nem bírtam a csendet. És csak úgy nem léphettem le a szobán felé. Ami meg itt volt a szomszédban. – Szóval még egyszer nagyon köszönjük.

-      Blanche miatt tettem. – és mélyen belenézett a szemembe,de tekintetét nem tudtam állni,lesütöttem a szemem. – Kár lenne érte.

Ez a mondat ledöbbentett. Fel is néztem,de addigra eltűnt a folyosóról. Ezek szerint Blanche szépsége és egzotikus bája nem csak Jasont bűvölte el,hanem Fellinit is. És… valahol legbelül nagyon nem esett jól. Nem tudom miért… talán a hiúságomat piszkálta. Mindenesetre úgy éreztem,itt az ideje a szobámba visszatérnem és lefeküdnöm.

Csendben benyomtam a tölgyfaajtóm,majd – még mindig kifelé fordulva, kikémlelve,pedig nem is tudom,mit reméltem, ki vagy mi fog felbukkanni. Lehet,hogy a mai nap paranoiája és óvatossága tette ezt velem. Szóval,mikor végre sikerült hang nélkül véghezvinnem ezt a küldetést, megkönnyebbültem felsóhajtottam, és úgy éreztem, hogy végre ennek a napnak is vége.

-      PAOLO! – kiáltottam fel meglepetten amikor megfordultam. Ugyanis ott ült az ágyam szélén, azt hiszem, de, most hirtelen felpattant és kezével betapasztotta a számat,hogy hallgassak. – Mégis,mit keresel te itt? – kérdeztem tőle már sokkal halkabban.

-      Beszélnünk kell.

-      Érdekes,eddig nem tudom ki volt az,aki nem akart velem beszélni,sőt elkerült. – jegyeztem meg gúnyosan.

-      Jó,jó,rendben, ott a pont. De, azért meghallgatsz?

-      Persze,hogy meghallgatlak,Paolo,nekem te vagy a legfontosabb itt. – és átöleltem. De,éreztem,hogy valami nem lesz így jó,szóval gyorsan elhúzódtam tőle,és elvonultam a paravánom mögé átöltözni. Ő meg,ahogy hallottam,visszaült az ágyam szélére.

-      Elbuktunk. – felelte végül nagy sokára. Kérdőn kinéztem a paraván mögül. – Sőt,inkább én elbuktam. Fridericnek előbb Téged kellett volna kiszemelnie,veled kellett volna csókolóznia,ki tudja,már lehet meg is fektette azt néger cselédlányt. – ahogy beszélt,egyre indulatosabb lett a hangja. Mérgesnek tűnt.

-      Paolo,miért lenne a te hibád,hogy Frideric lefekszik, vagy le akar esetleg feküdni Blanche-vel? Felnőtt emberek, el tudják dönteni a saját sorsukat. – és odaültem Paolo mellé a hálóingemben. Mintha… mintha egy pillanatra elkaptam volna a pillantását ahogy végig mér.

-      Ó,Léa, te ezt nem értheted! Azok akiket Frideric előbb kiszemel,azok sokkal inkább túlélik!

-      Túlélik? – nem nagyon értettem az egészet. Frideric csókja valami mágikus védelmet ad?

-      Valami olyasmi. Léa,ezen kérlek ne rágd magad,én  dolgom. Csak ma,így ezután az este után szerettelek volna látni. Hogy,hogy vagy,meg ilyenek.

-      Jól vagyok,Paolo,de tényleg. – és felnéztem rá. Éreztem,hogy valami nem stimmel,de még nem akarja elmondani. Mivel úgysem szerettem ilyenkor a dolgokat firtatni csak bátorítóan elmosolyodtam.

Így ülhettünk akár percekig is,nem tudom. Paolo csak nézett,és én is néztem őt,és mosolyogtam,hátha jobb kedve lesz. Végül ő is elmosolyodott.

Majd kezével megfogta az állam,odahúzott és gyengéd csókot lehelt az ajkamra.

Technikai gondok

Sziasztok!
Tudom, hogy eltűntem mostanában, de sajnos jelenleg nagyon kevés szabadidőm van. Ezen a héten terveztem, hogy bepótolom a lemaradásaimat, azonban - természetesen a legjobbkor - a számítógép mondta be az unalmast. Próbálok tablettről írni, de ez messze nem nevezhető hatékonynak, tehát a türelmeteket kérem!
ölellek titeket és kellemes őszi szünetet!
Raquel

10. fejezet - A kötelék

Sziasztok!

Íme én is elhoztam a következő részt,ami már egészen pontosan a 10.! Azt látom,hogy szoktatok néha pipálgatni,de bármilyen gondolatotok merül fel,írjátok le nyugodtan kommentbe! Én csak örülök,ha olvasok tőletek! Jó olvasást a következő részhez,ami majd a következőben fog kiteljesedni! ;)

Szép vasárnapot!

Sparkling Angel

Határozottan igaza volt az én drága nővéremnek abban, hogy igenis nagyon bosszantó tudok lenni. Csak ő erre mindig reagált, vagy kieszelt valamit, aminek aztán én ittam meg a levét. De, persze sosem tanultam belőle, mindig újra és újra kezdtem. Nekem csak egy kis szórakozás volt. Mint ahogy most is az.

Viszont a mostani „ellenfelem” egyáltalán nem olyan, mint Chloé. Ő csak csöndben van és nézi az egészet. De, amikor felpillantok, és belenézek a szemébe, látom a tekintetében, hogy őt ez zavarja és bosszantja. Van még valami a pillantásaiban, de arra még nem jöttem rá… És, hogy tulajdonképpen mit is csinálok? Csak követem Frideric tanácsát és nem bujkálok a szobámban. Sőt, ellenkezőleg. Lenn vagyok a szalonban, Cybelével az aktuális divaton vitatkozunk – ha, engem kérdeztek, pocsék – illetve elkezdtem tanulni csillagászatot Machiavellitől. Mindig is érdekelt és Niccoló nagyon sokat tud róla. Én meg szorgosan jegyzetelek és tanulok. És, az sem mellékes, hogy ezzel zavarba hozom Monsieur Fellinit, hiszen ott is gyakran megfordulok,ahol azt hihette, hogy nem.

Tanulni általában a szobámban tanultam, illetve – hála Fridericnek -, a naplómat is itt írtam. Egy gyönyörű, bordó, bőrkötéses füzet állt a rendelkezésemre, és minden este legalább egy órán keresztül írtam bele. Ha nem a napomról,akkor a gondolataimról. Sokszor kalandozott el a figyelmem, leginkább a családom felé. Hiányoztak. Néha még mindig úgy éreztem, hogy hibát követtem el. De akkor mindig volt valami ellenreakció, ami miatt visszaszívtam ezt magamba. Mégis, olyan téma volt ez számomra amit minél mélyebbre el akartam ásni magamban. Úgy éreztem, van annyi önuralmam, hogy mélyen magamban tartsam.

A kínos incidens után így két héttel már senki sem beszélt a történtekről, és Blanche is túltette magát a komoly büntetésén. Épp az említett személlyel illetve Cybelével sétáltunk a kertben és élveztük, hogy még így éjszaka is,milyen szépen nyiladoznak a fák és bokrok virágai. Bár én jobban szeretem fényes nappal, vagy alkonyi fényben csodálni őket, de erre azt hiszem, többé nem lesz lehetőségem.

Az egyik párhuzamos úton a bokrok közt megláttuk Paolot és mindhárman odaköszöntünk neki,mire ő sarkon fordult és beviharzott a házba.

-      Mi volt ez, Léa? – kérdezte megdöbbenve Blanche.

-      Nem tudom… az elmúlt hetekben került engem. – és valóban. Egészen pontosan az Ana incidens óta nem nagyon tartózkodott a közelemben.

-      Még az edzéseidre se jön el?

-      De, oda igen. De máshol nem nagyon futunk össze. Szerintem direkt csinálja.

-      Szerinted nem lehet köze ennek Anamaríához?

-      Blanche, hidd el én is csak erre tudok gondolni, hogy megtiltotta vagy valami ilyesmi. Ők, amúgy együtt vannak?

-      Most nem. – felelte Cybele. – Egyikük sem az a típus,aki egy ember mellett lehorgonyozna, túl csapodárak és szenvedélyesek ahhoz. De, Ana mindig is utálta, ha valaki tartósan felbukkant Paolo közelében. Ha meg kivételesen együtt vannak akkor meg pláne.

-      Akkor sem értem. Ha igazán ismerné Paolot, és beszélne vele, tudná, hogy maximum barátok vagyunk. De, ő segít mindenben itt. Most meg, nincs itt velem, és félek,elveszek.

-      Szerintem, még ha Paolo szólt is volna, az csak olaj lenne a tűzre nála. – vetette közbe Blanche.

-       Lehet. De, van, ami ennél jóval fontosabb. – Blanche meg én hirtelen megfordultunk, és döbbent tekintettel meredtünk rá. – Paolo teremtett Téged. – nyugtázta Cybele, de ettől még mindig nem lett érthetőbb a dolog. – Erről még nem beszélt nektek senki? Ajjh, ezt nem hiszem el… Szóval, Léa, Ana nem arra féltékeny, hogy jóban vagy Paoloval,vagy esetleg valahol titkon bejöttök egymásnak. Vagy, ha igen, akkor ez számára sose derüljön ki. Paolo teremtett Téged Léa. Még nem érzed, de talán ez az egyik legerősebb kötelék, ami két vámpír közt kialakulhat. Érzitek egymást, és a vérkötelék erősebb, mint bármely más kapcsolat. És Ana emiatt gyűlöl. Mert, még ha együtt is vannak Paoloval,akkor se lesz olyan erős a kapcsolata vele,mint neked. És ez bármilyen fura is lehet, de valahol megértem őt. Szerintem még Paolo se érti ezt a kapcsolatot közted és saját maga közt, de szétszakadni úgysem tudtok. Illetve… egy esetben igen: ha megtagad. De az állítólag iszonyatosan fájdalmas érzés.

Ezután mindannyian csöndben sétáltunk tovább gondolatainkba mélyedve. Tehát Ana és Paolo szeretik egymást, de mindketten túl erős egyéniségek, hogy sokáig kibírják egymás mellett. És akkor itt vagyok én… akit Paolo választott ki. Vajon miért engem? És ha ő is tudja, hogy csak barátok vagyunk – jó, még pluszban a mentorom -, akkor Anának miért nem mondja el? Talán ha tudná,akkor kevésbé utálna. De, nem akarom, hogy Paolo kerüljön.

Cybelének az a mondata,hogy ha titkon bejövünk egymásnak titkoljuk,mert jó nem származhat belőle. De, hát nincs is mit titkolni! Mert nincs is semmi. Tény, hogy jóképű férfi, talán a legjobb, de ez nem jelenti azt, hogy akkor kell is lennie valaminek. Ő a teremtőm és kész.

Elhatároztam, hogy megkeresem Paolót és ha nem Anával van, beszélni próbálok vele. De, rájöttem, hogy ez nem is olyan egyszerű feladat. Az egyes számú probléma rögtön abból adódott, hogy nem tudtam, hogy hol van az ő lakrésze. A kettes meg abból, hogy ezt akkor most kitől kérdezzem meg.

Aztán rájöttem, hogy nem kell senkitől megtudnom. Azt tudtam, hogy nagyjából hol van férfiak lakórésze, ott meg már csak megérzem az illatát. A kulcs csak az volt, hogy meg ne lássanak. Ezt sikerült elég jól kiviteleznem, senkivel sem futottam össze, a megadott lakrészig. Mélyen magamba szívtam a levegőt, és rögtön megéreztem Paolo illatát. A második ajtó volt balra. Már épp elindultam volna arra,amikor nyílt a szobájának ajtaja, szóval gyorsan behúzódtam az egyik függöny mögötti mélyedésbe, mint kiskoromban. Ana viharzott ki a szobából, majd gyorsan el is tűnt a szalon irányába.

Kiléptem a függöny mögül, hogy Paolo nehogy az orrom előtt becsukhassa az ajtót. A pillantása eddig szomorú volt, de amint meglátott,ez megváltozott és villámgyorsasággal húzott be a szobájába.

-      Mi a fenét keresel te itt?!  - förmedt rám.

-      Mi lenne, ha nem kiabálnál velem?

-      Nem lett volna szabad idejönnöd.  – szólalt meg néhány percnyi csönd után.

-      Kénytelen voltam, mert nem voltál hajlandó szóba állni velem.

-      Meg volt az oka, elhiheted, Léa.

-      Jó, akkor mondd el.

-      Erről nincs mit mondani. Ejtsük a témát.

-      Rendben, akkor beszélek én. – sóhajtottam fel. – Tudom, hogy kerülsz, az avató vacsora óta. Jó, Ana gyűlöl, na és? És, igen, tudom, hogy van köztetek valami, ami jóval több mint barátság, lehet tőlem, szerelem, vagy akármi. De, Paolo…

-      Léa, ne. – odalépett hozzám, szinte a testünk súrolta a másikét.  – Ez bonyolult. Amit Ana iránt érzek… Nos, vegyük úgy, hogy ő az,akivel passzolunk egymáshoz, de nem tudunk együtt lenni. Míg te… még sose éreztem ilyet vámpír iránt, és tudom, hogy ez nem szerelem, hanem annál erősebb valami, de, lehet,sosem tudom majd definiálni. De, ha távol tartom magam Tőled, akkor azzal elérem, hogy Ana ne bántson. Másrészt meg, érzem, néha kettőnk közt a vibrálást. Ne rázd a fejed, te is tudod, hogy igazam van!  - és ebben a pillanatban egy fülsiketítő sikítás törte meg a ház alapzaját. Rögtön tudtam, hogy ki az.

-      Blanche! – és futva elindultam a hang irányába.