11. fejezet - Paolo

Sziasztok!

Először is szeretném kifejezni hatalmas hálámat azért(és Raquel nevében is beszélek), hogy meghaladtuk a 2ezres látogatottságot! Nagy szépen köszönjük nektek! <3
Szomorúan vettem észre,hogy valaki az előző részre ne tetsziket pipált. Nyilván mindenkinek a saját véleménye szíve joga,hogy tetszik-e de arra kérném azt aki,ezt tette,írja meg emgjegyzésbe,hogy esetleg mi nem tetszett neki abban a részben! Ha esetleg közel áll az én világomhoz,akkor megfogadom a tanácsát. De remélem,ebből is látható,hogy én nekem nagyon jól esnek a visszajelzések meg minden.

A héten még kedveskedek nektek valamivel!

Szép vasárnapot!

Sparkling Angel

Egyenesen a szalon felé kezdtem rohanni,amikor egy újabb sikoly törte meg a csendet. De, nem a szalon felől jött,hanem a lenti kiképző szobákból,ahol edzeni szoktunk. Fel akartam tépni az ajtót,de erre nem volt szükség: az ajtó tárva nyitva állt, és a látvány borzasztó volt. Eve kínozta Blanchet, tépte a húsát, minden csupa vér volt, és ráadásnak véve pedig épp ki akarta törni a gerincét. Frideric meg csak állt higgadtan és nézte, ahogy a párjából kitört a roham. Mert másnak nem tudtam volna nevezni. Félelmetes volt.

-      Csinálj már valamit! – böktem meg Paolot.

-      Eszem ágában sincs!

-      Hogy…, hogy lehetsz te ilyen?! Akkor odamegyek én! – vontam fel a vállam dühösen, s már indultam is volna Blanche felé,de két erős kéz nyomban megragadott é visszahúzott. Magához.

-      Hacsak nem akarsz öngyilkos lenni és azonnal meghalni – sziszegte suttogva a fülembe,úgy, hogy más meg ne hallja -, akkor most szépen itt maradsz mellettem.

Én meg maradtam. Nem úgy mondta,mintha egy parancs lett volna,mégis úgy engedelmeskedtem neki. Lehet,hogy ez is a kötelék része. De,nme értem rá ezzel foglalkozni,minden egy porcikám feszülten figyelte,hogy mi fog történni. Féltettem Blanchet. Nem akartam,hogy baja essen. Épp Machiavelli szólalt meg, a filozófus bölcseletivel. Minden tiszteletem az övé,de ezt nem most kéne. Eve helyében én robbannék. De,láthatóan, ő is nagyon közel állt ahhoz,hogy kitépje Blanche nyelőcsövét.

-      Azt hiszem,nem ez az a pillanat,amikor vitát kéne erről ejtenünk. Eve, azonnal tedd le azt a lányt! – úgy látszik,már Frideric is kezdett kijönni a sodrából.

Felszólításának meg is lett a hatása, csodák csodájára Eve végül elengedte Blanchet,aki erőtlenül rogyott le a földre, és kiviharzott a szobából. Frideric még vetett egy pillantás ránk,majd ő is eltűnt. Éreztem,hogy lazul a csuklóm szorítása, úgy vettem, most már mehetek is. Rohantam is a földön fekvő sérülthez, és hiába tudtam, hogy reggelre kutya baja sem lesz,mégis rossz volt ránézni. Szerencse, hogy Cybele is ott volt és azonnal intézkedett. Mert a többiek eltűntek: Machiavelli,Paolo, Ana… De Cybele felmérte a helyzetet, és utasításokat adott ki. Először elszaladtam borogatásért. Utána egy két törülközőért, hogy a vért felitassuk.

-      Léa, kérlek keresd meg Philippet, nem vihetjük fel ketten, az nagyon fájna neki. Pont a te szobád alatti szoba az övé.

Rohantam fel Philippért, ami hatalamas szoknyámban nem volt valami egyszerű,de az se érdekelt volna, ha elszakad. Odaértem a szobájához,de nem volt ott. Most mit csináljak? Fogalmam sincs, hogy ő hol szokott lenni a szabadidejében… Éreztem, ahogy a tehetetlenség szétáramlik bennem, és már ott tartottam, hogy elkiáltom magam:” Philippe,merre vagy?!”,bár éreztem kissé hiábavaló lett volna,akkora ez a ház.

-      Madmoiselle Betranche, segíthetek valamiben? – hallottam meg egy ismerős hangot a hátam mögül. Megfordultam és tippem beigazolódott: Fellini állt előttem. Meglepett, mert tudtam,hogy napok óta kerül. És, úgy látszik,még mindig nem tanulta meg a keresztnevemet.

-      Monsieur Fellini, igazság szerint Philippet keresem,mert…,mert ketten Cybelével nem bírjuk el Blanchet. De, nincs itt a szobájában,és fogalmam sincs, hol kéne keresnem,talán Maga… - de,nem tudtam befejezni a mondatot,mert Fellini megfordult és elindult lefele a lépcsőn,én pedig követtem. Azt hittem,megmutatja,hogy hol van Philippe,de nem, Blanche felé sietett.

Amikor leértünk,odament az ájult lányhoz,valamit halkan kérdezett Cybelétől,majd felkapta a lányt,és elindult felfelé. Cybele kérdőn nézett rám,mintha tudni akarná,mi történt. De,én csak a fejemet ráztam,hogy fogalmam sincs. Majd elindultunk utána, és mire felértünk Blanche már az ágyban feküdt. Készítettünk be neki még vizet,meg óvatosan betakartuk,végül csendben kiosontunk a szobájából.

-      Köszönöm Cesare. – mondta Cybele,majd elindult a saját szobája felé. Én meg ott maradtam vele. Kettesben..

-      Nagyon gáláns volt Öntől,hogy segített. – szólaltam meg végül,mikor már nem bírtam a csendet. És csak úgy nem léphettem le a szobán felé. Ami meg itt volt a szomszédban. – Szóval még egyszer nagyon köszönjük.

-      Blanche miatt tettem. – és mélyen belenézett a szemembe,de tekintetét nem tudtam állni,lesütöttem a szemem. – Kár lenne érte.

Ez a mondat ledöbbentett. Fel is néztem,de addigra eltűnt a folyosóról. Ezek szerint Blanche szépsége és egzotikus bája nem csak Jasont bűvölte el,hanem Fellinit is. És… valahol legbelül nagyon nem esett jól. Nem tudom miért… talán a hiúságomat piszkálta. Mindenesetre úgy éreztem,itt az ideje a szobámba visszatérnem és lefeküdnöm.

Csendben benyomtam a tölgyfaajtóm,majd – még mindig kifelé fordulva, kikémlelve,pedig nem is tudom,mit reméltem, ki vagy mi fog felbukkanni. Lehet,hogy a mai nap paranoiája és óvatossága tette ezt velem. Szóval,mikor végre sikerült hang nélkül véghezvinnem ezt a küldetést, megkönnyebbültem felsóhajtottam, és úgy éreztem, hogy végre ennek a napnak is vége.

-      PAOLO! – kiáltottam fel meglepetten amikor megfordultam. Ugyanis ott ült az ágyam szélén, azt hiszem, de, most hirtelen felpattant és kezével betapasztotta a számat,hogy hallgassak. – Mégis,mit keresel te itt? – kérdeztem tőle már sokkal halkabban.

-      Beszélnünk kell.

-      Érdekes,eddig nem tudom ki volt az,aki nem akart velem beszélni,sőt elkerült. – jegyeztem meg gúnyosan.

-      Jó,jó,rendben, ott a pont. De, azért meghallgatsz?

-      Persze,hogy meghallgatlak,Paolo,nekem te vagy a legfontosabb itt. – és átöleltem. De,éreztem,hogy valami nem lesz így jó,szóval gyorsan elhúzódtam tőle,és elvonultam a paravánom mögé átöltözni. Ő meg,ahogy hallottam,visszaült az ágyam szélére.

-      Elbuktunk. – felelte végül nagy sokára. Kérdőn kinéztem a paraván mögül. – Sőt,inkább én elbuktam. Fridericnek előbb Téged kellett volna kiszemelnie,veled kellett volna csókolóznia,ki tudja,már lehet meg is fektette azt néger cselédlányt. – ahogy beszélt,egyre indulatosabb lett a hangja. Mérgesnek tűnt.

-      Paolo,miért lenne a te hibád,hogy Frideric lefekszik, vagy le akar esetleg feküdni Blanche-vel? Felnőtt emberek, el tudják dönteni a saját sorsukat. – és odaültem Paolo mellé a hálóingemben. Mintha… mintha egy pillanatra elkaptam volna a pillantását ahogy végig mér.

-      Ó,Léa, te ezt nem értheted! Azok akiket Frideric előbb kiszemel,azok sokkal inkább túlélik!

-      Túlélik? – nem nagyon értettem az egészet. Frideric csókja valami mágikus védelmet ad?

-      Valami olyasmi. Léa,ezen kérlek ne rágd magad,én  dolgom. Csak ma,így ezután az este után szerettelek volna látni. Hogy,hogy vagy,meg ilyenek.

-      Jól vagyok,Paolo,de tényleg. – és felnéztem rá. Éreztem,hogy valami nem stimmel,de még nem akarja elmondani. Mivel úgysem szerettem ilyenkor a dolgokat firtatni csak bátorítóan elmosolyodtam.

Így ülhettünk akár percekig is,nem tudom. Paolo csak nézett,és én is néztem őt,és mosolyogtam,hátha jobb kedve lesz. Végül ő is elmosolyodott.

Majd kezével megfogta az állam,odahúzott és gyengéd csókot lehelt az ajkamra.