24. fejezet

Drága Mindenki!

Sajnálom, hogy a múlt hét kimaradt, kissé lassabban haladok az újraírással. Ez a rész is sajnos elég rövidke lett, úgyis mondhatnám átvezető rész. Két szemszögből íródott, Léa mellett Cesare gondolatait is olvashatjátok. 

Remélem elnyeri tetszésetek, lassan minden részt újraírtam!

Ölellek titeket,

Sparkling Angel 

 

Kapkodva szedtem a levegőt, holott a futás egyáltalán nem volt kimerítő. Lerogytam az egyik padra, próbáltam mélyeket lélegezve megnyugodni. Nem értettem ezt az egészet, holott mégis emlékszem minden egyes pillanatára. Agyam képekben dobta elém az elmúlt húsz perc történéseit, és izgatottságom nem csillapodott. Egyre csak Cesare arca és az járt a fejemben, amikor csak pár lépésnyire voltunk egymástól. 

Az érzések és gondolatok cikáztak át az agyamon, és ez megrémített. Mióta vagyok én ilyen? Jó, mindig is érzelmes voltam, de ennyire? Aztán eszembe jutott: vámpírként minden felerősödik… A képességek, az érzések. Igyekeztem tisztán látni a dolgokat, mélyeket lélegezni és lehiggadni, de nem sikerült. Felvillantak előttem beszélgetés foszlányok, emlékképek, és mind róla szóltak.

Emlékszem, hogy gyűlöltem őt, amikor a klánhoz kerültem, tudtam, hogy ellenséges az irányomba, és nem értettem miért. Még emlékeztem arra, mennyire bántott valahol mélyen a lenézése, vagy az amikor Blanchet hozta fel a szobájába, kristálytisztán bennem van, ahogy azt mondja: „ Blanche-ért tettem.”.  Nem tudom, mikor változott meg irányomban, de, az biztos, hogy más másképpen viselkedik. Hiszen az utóbbi hónapokban kedvesebb lett, beszélgetett velem, segített nekem. Kivéve, amikor nem. Néha eléggé rapszodikus volt, és ha akartam volna, akkor sem tudtam volna megtalálni. Máskor meg… ott volt. Vagy csak felbukkant. Például az edzésen, amikor szétszaggattam az ingét. Istenem, de jól állt neki… És onnantól kezdve mindig lejött nekem segíteni, soha meg se kellett szólalnom, vagy kérnem, hogy jöjjön. Mindig tudta, mikor leszek ott, vele az edzések még jobbá váltak, feldobták a napom.

Hiába fújt erősen a szél, a virágok illata helyett csak Cesare illatát éreztem. Őt láttam magam előtt, ahogyan rám nézett, miután fellibbentette a hálóingemet a szél. Felvillant bennem, hogy most is az van rajtam, és milyen szeméremsértő, sőt botrányos. De, nem érdekelt. Nem tudott egyszerűen érdekelni, gondolataim máshol jártak, a szívem zakatolt, szinte dörömbölt a mellkasomon belülről. Csak arra vágytam, hogy ott legyen mellettem, hogy a szemébe nézhessek. Még magam is ledöbbentem, hogy ezt kívánom. Szinte üvöltöttem fejben magammal: Léa, nem! Hatástalan volt.

Mint derült égből villámcsapás, úgy jött a felismerés.

Beleszerettem Cesare Fellinibe.

Cesare szemszöge

Türelmetlenül járkáltam fel s le a szobámban, minden neszre figyeltem. Vártam mikor jön vissza, elvégre nem lehet kinn egész éjszaka. 

Az élet elég váratlan helyzeteket produkál. Már ha a mi létünket lehet életnek nevezni. Megfogadtam magamnak, hogy többé senki iránt nem táplálok olyan érzelmeket. Erre jön egy vörös hajú, kék szemű ártatlan lány, és megingat. Ahogy ma ott állt előttem… gyönyörű volt. Az a halványlila hálóing tökéletesen körülölelte finom alakját. Nehezemre esett egy helyben állni, legszívesebben a falnak döntöttem volna, és csókoltam volna őt. Amitől oly’ nagymértékben tiltottam magam. 

Azonban, be kellett ismernem magamnak, már nem tudtam csak úgy beszélgetni vele, sem edzeni, sem beszélgetni. Talán ezért is kerültem őt. Nem tudtam, hogy mit gondol ő rólam, de, tegnap elég volt ránéznem, és nem kellettek válaszok. Láttam a szemében, és tudom, hogy ő is egy pillanatra láthatta az enyémben.  Le kell bontanom irányába a falakat. Azokat a falakat, amiket utoljára 400 éve hagytam leomolni, és azóta töretlenül védtek engem. Érte azonban megéri, bár ki tudja, mennyi időm lehet vele.

Beszélnem kell vele. Tudni akarom, hogy érez, tudnia kell, én mit érzek, tudnia kell a múltamról. Tisztában kell velem lennie. Meg akarom érinteni, beletúrni a gyönyörű, hosszú vörös hajába, és az ajkához érni… Vajon megtehetem-e? Készen áll-e rá?

Készen kell állnia. Akarom őt. A karjaimban. Nem ragadhatnak el az érzelmek, de, beszélnem kell vele kettesben. Talán nem a mai a legjobb éjszaka erre. Hagynom kell, hagy gondolhassa át magában a dolgokat. De, ott a holnap, és ott a nyaralás hátralevő része.