2.fejezet - Monsieur Sárm

Sziasztok

Íme én is megérkeztem a következő részhez, remélem, már az előző is tetszett. Szívesen várom a pipákat és a visszajelzéseket! :)

Puszillak titeket:

Sparkling Angel

*Léa szemszöge*

A bál utáni hét eseménytelenül telt. Természetesen bál volt, de nem érhetett a LaCourte – bál nyomába. Monsieur Bäckert csak egyszer láttuk azóta, de ő nem vett észre. Szerintem már el is felejtette a múltkorit. Volt azonban valaki,aki nem felejtett, és ez nem más volt, mint Le Foullié márki. Már a bál másnapján felkeresett,pedig nem is mondtam el neki,merre lakom. Minden bálon felkért táncolni, 2 naponta meglátogatott. Szóval udvarolt. Ugyan hízelgett udvarlása – és, hogy remek gunyoros mosolyokat vághattam Chloénak,aki megpukkadt a sárga irigységtől -, mégsem tudtam viszonozni. Ahogy egyre jobban megismertem, feltűnt,mennyire gőgös, fennhéjázó,divathajcsár és, hogy mennyire buta. Két értelmes mondatot nem lehetett vele beszélni. Viszont Édesapámék imádták, egy gazdag vőt láttak benne,így történhetett meg, hogy négyesben – Chloé, a férje,a márki és én – egy kedd estét a színházban töltöttünk. Egy igazi kedvencemet adták: Shakespeare Szentivánéji álmát.

Amikor elhelyezkedtünk a páholyban – Chloénak le kellett mondania az első sorról, hiszen a márkinak járt ez,én meg vele jöttem, elfogott a kuncogás. Jó szokásomhoz híven megcsodáltam a gyönyörű színházunkat,ami ugyan fel sem ért Párizshoz, de számomra otthonosabb volt. És akkor vettem észre, hogy az egyik szemközti páholyban megjelent Monsieur Bäcker. De nem egyedül volt, még hárman kísérték. Az egyik egy aprócska, nagyon fehér bőrű,szőke lány volt, aki innen nézve nyilván a férjével jött. Illetve még egy úriember volt velük, de ez nem ugyanaz volt, aki a múltkor olyan udvariatlan volt. Nem, ez a férfi más volt. Nagyon sármos, megakadt rajta a szemem. Aztán észrevettem, hogy Monsieur Bäcker figyel engem,majd amikor meglátta, hogy észrevettem,biccentett egyet. Közben elkezdődött a darab.

A szünetben Chloé és a vőlegénye átlátogatott a szemközti páholyba, jó barátaik voltak ott, én meg kettesben maradtam a márkival. Reméltem, hogy csöndben eltölthetjük ezt a 10 percet, de sajnos tévednem kellett…

-      Léa, nem gondolja, hogy meggondolatlanság volt ma ide eljönni?

-      Mire gondol Monsieur Foullié? – kérdeztem vissza érdeklődve.

-      Hogy fölösleges egy ilyen otromba és buta darabot megnézni egy színházban. Bármilyen borgőzös kocsmában szem – és fültanúja lehet az ember ilyesminek.

-      Valóban így gondolja? – érdeklődésem merő döbbenetbe csapott át. -  Maga szerint ez csak egy buta darab? Akkor mégis miért maradt fenn az elmúlt évszázadokban,miért töretlen a sikere, miért akarnak a legjobb színészek Puck szerepébe bújni? Ha maga szerint ez csak egy ostoba színdarab, akkor jobb lenne… - de elharaptam a mondatom végét. Éreztem, hogy túl messzire mentem el, és ezt beszélgetőpartnerem arca csak megerősítette.  De mielőtt bármi robbanhatott volna, belépett a páholyunkba Frideric Bäcker és a sármos kísérője. Ez a férfi még lélegzetállítóbb mint azt először hittem.

-      Zavarunk, Madmoiselle Betranche?

-      Ó, dehogyis Monsineaur Bäcker, jó estét. Engedje meg, hogy bemutassam Le Fouillé márkit. – és finoman megböktem a márkit,aki még mindig nem tért magához a stílusomtól, de a bökésemet a sármos pasi észrevette, és ezen elmosolyodott. – Márki uram, az úr itt Frideric Bäcker.

-      Én is bemutatnám a jó barátomat, Paolo Fontinit, Madmoiselle.

-      Igazán örvendek. – puklendiztem.

-      Enyém a megtiszteltetés. – csókolt kezet nekem,de úgy hogy beleborzongtam. – Jól,hallottam, Ön kedveli Shakespeare-t?

-      Igen, a Rómeón és Júlián kívül mindet. – az csak később esett le, hogy ezek szerint hallották a márkival történt beszélgetéseket. – De, kétségkívül ez a kedvenc darabom tőle.

-      Valóban, és talán ez az egyik legmulatságosabb műve. Mit nem adnék érte, ha egyszer eljátszhatnám Puck szerepét!

-      Tényleg? – és már kacagtam, bár a márki láthatóan rosszallását fejezte ki, hogy más férfival társalgok. De, kit érdekel. – Monsieur, maga az alkata miatt valószínűleg sosem lehet Puck, hiszen mindenki majd a daliás herceg szerepét osztja majd Önre.

-      Csakugyan így gondolja? Ez igazán meglepne. – de láttam rajta, hogy egyáltalán nem lepte meg, sőt kifejezetten legyezgette a húságát. – És járt már valaha Athénban Madmoiselle?

-      Nem sajnos még nem volt hozzá szerencsém, sőt Lyont is csak pár alkalommal hagyhattam el. Pedig milyen szívesen beutaznám a világot! Azt sem bánnám, ha egyedül, csak láthassam, hogy milyen az élet máshol! – sóhajtottam egy hatalmasat. Miért kell a mai világban a nőknek ripsz-ropsz férjhez kell menniük, és jobb esetben bele is szeretnek az illetőbe. Na, erre én így nem vágyom, inkább megyek a saját fejem után…

-      Örültem a szerencsének Madmoiselle Léa! – robbantott ki a gondolataimból Monsieur Fontini, és újra kezet csókolt, majd elhagyták Monsieur Bäckerrel a páholyt. igen különösek voltak.

-      Micsoda illetlen ez a férfi! Egy hölgyet a keresztnevén szólítani! – morgott magában a márki.

-      Miért baj az? Sokkal személyesebb és kedvesebb, ha valakit a keresztnevén szólítanak. Pláne, ha az illetőnek esetleg kiejthetetlen, nem illő, vagy olyan vezetékneve van, amit az illető utál. – feleltem és a márki döbbenetében meg sem tudott szólalni. Még szerencse hogy folytatódott a darab. Ám még a lámpák eloltásánál feltűnt Monsieur Fontini, és rám mosolygott. Én meg vissza.

A darab számomra bámulatos volt, azt hiszem, még vagy százszor meg tudnám nézni újra és újra. Egyszerűen boldog voltam tőle,hogy láthattam. Még az sem ejtett rajta csorbát, hogy hazafele menet Le Fouillé csak panaszkodott a darabról, a színészekről, és Bäcker-ről. Egyszerűen nem figyeltem rá,ami tudom elég nagy illetlenség. És attól csak még jobb kedvem lett,amikor végre kiszállhattam a hintóból, és beérhettem a házba, ahol már Apám várt rám.

-      Milyen estéd volt? – kérdezte kedvesen.

-      Jó, Apám, a darab egyszerűen fantasztikus volt.

-      Ennek örülök. És a társaság?

-      Chloé nem nagyon örült,hogy hátrébb kellett ülnie,mint nekem, de, képzeld, Monsieur Bäcker átjött, hogy köszönjön nekem.

-      Ó, ez igazán úriemberhez méltó.

-      Mert az is, Édesapám.

-      Igen-igen, de az ilyen előkelő urak nem szoktak ennyire leereszkedni. – mondta, enyhe büszkeséggel a hangjában. – Valakiről nem meséltél, Léa.

-      Kire gondolsz Édesapám?

-      Le Fouillé márkira. Szimpatikus fiatalember? Kedveled?

-      Biztos sok ember számára szimpatikus fiatalember,ha másért nem,a vagyona miatt, de őszintén szólva engem nem ezekkel lehet megfogni.

-      Remélem nem bánod akkor, hogy holnap estére meghívtam hozzánk.

-      Remek. – de ezt egyáltalán nem örvendve mondtam. – Jó éjszakát!