1. fejezet - A bál

Sziasztok!
Íme, én is elhoztam az első részt Léa szemszögéből. Innentől általában úgy lesz,hogy szerdánként Raquel, vasárnaponként pedig én hozok egy új részt. Remélem elnyeri tetszésetek. Pipákat,kommenteket szívesen fogadom!
Szép estét és jó olvasást :)
Sparkling Angel

*Léa szemszöge*

Az elkövetkező pár napban rengeteg teendő akadt.  Mivel ez volt az eddigi legelőkelőbb hely,ahova bálozni hívtak, nem csak én, Anyám és Apám is izgult, hogy minden jól történjen. A meghívót mindenképpen Chrissy LaCourte-nak köszönhettem, akivel egy hárfatanárhoz jártunk, és ott igazi barátnők lettünk. Tudtam, hogy minden tulajdonsága megvan ahhoz, hogy hű legyen rangjához, velem mégsem volt sosem leereszkedő. Így hát másnap, amikor a hárfaórán újra találkoztunk, nem győzködtem hálálkodni neki.

-      Chrissy, nem is sejted milyen hálás vagyok Neked ezért! Sosem fogom tudni meghálálni eléggé! Ez lesz életem legjobb bálja!

-      Nem kell meghálálnod sehogyan se, ellenben kérhetek valamit?

-      Bármit Chrissy,bármit!

-      Akkor kérlek, soha egy pillanatra ne téveszzük szem elől egymást a bál alatt! Kell valaki, akivel kibeszélhetem a bál történéseit, és figyelhetem a nővéremet.

-      Ne aggódj, Chrissy, számíthatsz rám. – mosolyodtam el. Chrissy nővére már 24 éves volt és még nem volt férjnél. De, ha jól tudom, most alakulóban van neki valami.

-      Ó, majd elfelejtettem! – szólalt meg óra vége felé Chrissy. – Édesapámat, amikor meggyőztem, hogy hívjon el téged a bálba, annyira szimpatikusnak talált, hogy a bálon szeretné, ha bemutatnálak neki és Monsieur Betranche-t is!

-      Micsoda megtiszteltetés… - suttogtam, majd barátnőmhöz fordultam – Ó, Chrissy, hát ez pompás! Édesapám milyen boldog lesz! És én is az vagyok, hogy megismerhetem Monsieur LaCourte – ot.

A hárfaóra végeztével szívélyes búcsút vettem barátnémtól, és a Fő utca felé vettem az irányt, ahol már várt Anyám és a nővérem, Chloé. Volt egy olyan érzésem, hogy nővérem most rendkívül irigykedik,mert neki sosem lehetett ennyire előkelő bálhoz része. Bár nekem az eddigi bálok is megfeleltek. Szemrehányó tekintetet vetettek rám,amikor beléptem a varrónőhöz, hiszen megint késtem. De inkább meg sem szólaltam, csak gyorsan felálltam a kis emelvényre, hogy méretet vehessenek rólam.

-      Léa, drágám, húzd ki magad rendesen, és húzd be a hasad. – szólt rám Anyám és én rögtön engedelmeskedtem neki. – Így máris jobb. Madame Follié, a lehető legszebb és legragyogóbb ruhára lesz szükségünk, na és persze a legutolsó divatnak feleljen meg! Madmoiselle Betranche abban a megtiszteltetésben részesült, hogy hivatalos a LaCourte – ék által rendezett szezonnyitó bálra.

-      Igenis Madame Betranche.

-      Mama, tudod, hogy a LaCourte – kisasszonyok is itt csináltatják a ruhájukat a bálra?

-      Tényleg, Léa? Ez igaz? – fordult kíváncsian a varrónőhöz.

-      Igen, Madame. Mindegyik kisasszony fodros és uszályos ruhát kért.

-      Ó, akkor mi is mindenképpen olyat akarunk! Madmoiselle Betranche nem maradhat le a LaCourte-ék mögött!

-      Mama, nem hinném, hogy Léa – nak ennyire túldíszített ruhára lenne szüksége, hiszen a fodrok kiemelik, mennyire meghízott az elmúlt időkben. – szólalt meg enyhe gúnnyal Chloé mellettem. – És, húgom, ha elfogadod, egy nálad érettebb, tapasztaltabb, ráadásul férjes asszony…

-      Nem gondoltam volna, Chloé hogy ezt nyilvánosan mered hangoztatni! – vágtam a szavába hasonlóan gúnyosan, mint ő. Chloé már két éve férjnél, és ugyan ez volt az elvárt,de őt az éltette, ha férfiakkal flörtölhetett. És hát ebben mostanában eléggé korlátozva volt.

-      … Szóval ha megfogadod a tanácsom, akkor a hajadat kösd fel egy nem túl feltűnő kontyba. A te hajszíneddel nehéz lesz férjet fognod.

-      Léa, ebben igaza van. Majd megkérem Beatrice-t, hogy szerény kontyot csináljon neked.

Mikor elérkezett az indulás ideje és édesanyám mindent megbeszélt a varrónővel, aminek a fele sem tetszett, így szóltam hozzá:

-      Madame, ha lehetne, ne teljesítse Anyám összes kérését. A ruhát én fogom hordani, így hát örülnék neki, ha semmi fodor nem lenne rajta, ellenben szűk fűző és uszály igen. Lehetséges ez Madame Follié? – válasza egy bólintás volt. – Köszönöm!

[…]

Elérkezett a bál estéje. Ahogy robogtunk a hintón a LaCourte – kastély felé, enyhe gyomorideg lett úrrá rajtam. Csak nem fűztek bele nagyon a fűzőmbe? Az lehetetlen,nekem ezzel sosem volt bajom, de az is igaz, sosem volt még ilyen vékony a derekam. A ruha mesés volt: púder színű, gyönyörű uszállyal, és apró, rózsaszín selyemvirágokkal. A Mamától egy rózsaszín stólát kaptam hozzá kölcsönbe, hogy ne fázzon a vállam az út alatt. Bár, annak nem örült túlzottan, hogy végül hajamat nem konytba,hanem csak félvállra tűztem el. A vörös hajam így még jobban kiemelte a ruhámat. Nagyanyám öröksége volt a vörös hajszín, amivel elég sokan megbámultak, és elég sok kérő úgy gondolta, hogy ilyen hajú lány nem kell nekik. De, úgy kell nekik! – gondoltam mindig. Nem a legfőbb vágyam szerelem nélkül férjhez menni.

Ilyen gondolatok közt érünk el a bálteremig. Lenyűgöző volt és hatalmas. Hemzsegtek benne az emberek,mindenki táncolt és a fények ragyogtak. Miután Apámmal együtt bemutattak minket Monsieur LaCourte-nak, mi ketten Chrissyvel elvonultunk a táncolókat figyelni, és csakhamar engem is felkértek. Egy márkival táncoltam, akit valahogyan nagyon elbűvöltem,de számomra annál inkább visszataszítóbb volt. És, sajnos nem csak egyszer kért fel… Ám a 3. táncból az mentett ki, hogy Chrissy hirtelen rosszul lett, arca pedig zöldes árnyalatot vett fel. Átkísértem az egyik oldalsó,kisebb szalonba, majd utasítottam a pincért, hogy hozasson a szobalánnyal repülősót. Chrissy még mindig zöld volt, de már kezdett magához térni. És akkor a szobába benyitott egy fiatal, jó kiállású férfi. Azt hittem, eltévedt,de mint kiderült nem. Csak járt fel s alá a kis szalonban és minket bámult. Chrissy meg persze őt bágyadtan. Úgy éreztem,nem illendő egy betolakodónak egy gyengélkedőt bámulnia. Így amikor felénk ért – és persze nem mutatkozott be – finoman megszólítottam.

-      Elnézést, Monsieur, de, ahogy láthatja, Madmoiselle LaCourte nem érzi jól magát, és ilyenkor nem szereti a társaságot.

-      Akkor Ön miért van vele, Madmoiselle? – nézett mélyen bele a szemembe. Álltam a tekintetét.

-      Egyrészt,mert az illem úgy diktálja, hogy nem lehet magára hagyni, másrészt meg a barátnéja vagyok, és megvédem őt a kellemetlen szituációktól. – a férfi csak bólintott,meghajolt, majd elhagyta a szalont. Míg ment ki szemrehányóan odasúgta Chrissy:

-      Mégis,mit csináltál? Ez a férfi Monsieur Bäckerrel jött,ezt nem szabad!

-      Tőlem jöhetett volna a pápával is,akkor is ezt feleltem volna! – válaszoltam,direkt hangosan. – Na végre! – sóhajtottam,amikor megjelent egy cselédlány. Ám Chrissy már magához tért.

-      Te mégis, mit keresel itt? Hol van Josephine?! – támadt neki szerencsétlen lánynak. Teljesen ledöbbentem, hogy lehet ilyen. Szegény lány meg csak hebegett-habogott. – Még rendes ruhád sincsen!

-      Chrissy, hogy lehetsz ilyen? Köszönjük…

-      Blanche. – mondta a lány hálásan. mint akit nem szoktak volna nevén nevezni. Rémes.

-      Köszönjük Blanche.

Chrissy végül felvonult a szobájába pihenni, és meg ott maradtam a kis szalonban, és csak most jöttem rá, hogy itt milyen meleg,fullasztó idő van. Felálltam, és odamentem az ablakhoz, de hűvös téli levegő sem segített. Ekkor jöttem rá, hogy a fűző szoríthatott el nagyon,így hát nekiláttam egy kicsit felfeszíteni, és egy kicsit lazítani a szorításán, kisebb sikerekkel. A nagy munka mellett fel sem tűnt, hogy valaki bejött a szalonba. Ám,amikor felpillantottam, rögtön elpirultam. Egyrészt a szégyentől,hogy fűző igazítása közben kapott el, másrészt mert volt benne valami olyasmi erre késztetett.

-      Elnézést, Madmoiselle,nem akartam megzavarni. – lépett közelebb hozzám.

-      Én.. Én..csak – életem nem dadogtam még. Miért nem bírom kinyögni? –Csak a túl szoros fűzőmet igyekszem meglazítani.

-      Megengedi? – és a hátam mögött termett. Még megszólalni sem volt időm, vagy átgondolni, mi történik. Ellenben a férfi – aki magas volt, és volt benne valami,ami mágnesként vonzott -, szakszerű profizmussal, és egyetlen illetlen mozdulat nélkül jelentősen javított azon, hogy kapjak levegőt. Mélyet sóhajtottam,igen jól eset. – Köszönöm,nagyon hálás vagyok. – fordultam meg felé. Fél méterre se álltunk egymástól,mintha minden rezdülését éreztem volna. – Igazán lekötelezett Monsieur…

-      Frideric Bäcker. Szolgálatára hölgyem. – és meghajolt.

-      Léa Betranche – viszonoztam a bemutatkozást egy pukedlivel együtt. – Még egyszer nagyon köszönöm.

-      Nekem okozott örömet, Madmoiselle Betranche. És amilyen vékony dereka van önnek,igazán nem kéne fűzőbe szorítania.  – valami mosolyfélét fedeztem fel az arcán, de amíg ezen tűnődtem, ő egy szempillantás alatt elhagyta a szobát. Én meg ott maradtam az este emlékeivel együtt.