13. fejezet - Titok

Sziasztok!
Ne haragudjatok,hogy csak így este hoztam a részt,de egész nap takarítottam és megérte. :) A mai rész kicsit rövidebb mint a nálam megszokott,de úgy gondoltam, így jobban fejezetre lehet tagolni a dolgokat. Szomorúan tapasztaltam, hogy az előző részhez nem érkezett pipa. Ne hagyjatok kétségekben,pipáljatok :)
Szép estét,
Sparkling Angel

- Léa, ébren vagy? Léa, kelj fel!

Hallottam,hogy szólongatnak,de nem nagyon akaródzott kinyitnom a szemem. Amikor végre megtettem, láttam, hogy odakint sötét volt. Vagyis átaludtam a napot. Remek. Csak ekkor vettem észre,hogy az ágy szélén ült valaki. Blanche. Láthatóan már teljesen rendbejött az Eve-vel történt incidens óta.

-      Ó, Blanche. Jó reggelt. – nyöszörögtem álmosan, mire felnevetett.

-      Inkább „Jó Estét!”, Léa! Már órák óta várom hogy felébredj!  Beszélnünk kéne.

-      Kérek két percet, csak felöltözöm.

Amíg átöltöztem azon gondolkodtam,vajon miről akarhat velem Blanche beszélni. Esetleg le akar tolni azért,mert nem avatkoztam közbe,amikor Eve rátámadt? Vagy esetleg valami gond van Jasonnel? Bár vele szerintem mindig van valami. Végül szorítottam még egy utolsót a ruhámon,majd átmentem Blanche-hez.

-      Blanche, itt vagyok,mondd mi történt. – semmi válasz. – Jason csinált valamit? – megrázta a fejét. – Akkor… már megint Eve neked támadt? Esetleg Frideric csinált valamit? – mindannyiszor nem volt a válasz. Hát akkor áruld már el,hogy mi történt, Blanche!

-      Te nem érzed úgy, hogy valamit titkolnak előlünk? – szólalt meg végül. Először gondoltam felnevetek, hogy „ugyan már!”, de látva a tekintetét,ami komolyságot tükrözött, elgondolkodva leültem mellé az ágyra.

Van Blanche kérdésében valami nyugtalanító. Aztán eszembe jutott a pár nappal ezelőtt történtek. És most nem arra gondolok,hogy megcsókolt. Hanem, amikor kétségbeesetten valami bukásfélét emlegetett. Mert, hogy most Blanche,jobban túléli,mint én. És ekkor leesett. Blanche erre céloz! Hogy nem sziklaszilárd a helyzetünk itt! De miért? És vajon Blanche tudja,hogy állítólag előnyben van hozzám képest?

-      De, Blanche,azt hiszem van benne valami. Te ez miből gondolod?

-      Emlékszel,mikor Cybelével hármasban sétáltunk a kertben?

-      Amikor arról mesélt,hogy mennyire szoros és erős kapcsolat van a vámpír és a teremtője között?

-      Igen. Mesélt akkor egy csomó mindenről. Aztán volt egy mondata,ami csak nemrég nyert jelentőséget számomra. Miután Ana azt mondta, hogy mi még sehol sem állunk a családi hierarchiában.

-      Ana talán arra célzott,hogy nem vagyunk még a család tagjai?

-      Igen, én is pont erre gondoltam. – bólintott. – Csak azt nem értem ha eleve már csak minket választottak ki,akkor mit kéne még tenni ahhoz,hogy ténylegesen a család tagjai lehessünk?

-      Talán… - szólaltam meg végül pár percnyi csönd után -, talán meg tudhatnénk pár dolgot erről..

-      Ajj, Léa, és mégis hogy? Menjek oda Anához,és kérdezzem meg mit csinálunk rosszul?

-      Én éppenséggel nem őrá gondoltam. Hanem Jasonre és Paolora. – láttam ahogy a másodpercek alatt leesik Blanchnek mire gondolok,és felcsillant a szeme. – Ha másoknak nem,nekik őszintének kell lenniük velünk. És erre neked még nagyobb esélyed van.

-      Mégis miért?

-      Együtt vagytok Jasonnel nem?

-      Hát… nem is tudom. Azt hiszem igen. – láttam, hogy elbizonytalanodott kérdésemre. Akkor ez bizony érzékeny terület.

-      Hát, ha azt mondod, hogy igen – feleltem óvatosan -, akkor minden esélyed megvan,hogy megtud. A nővérem mindig azt mondta,hogy a kapcsolatnak az alapja a feltétlen bizalom,és hogy ne hazudjunk a másiknak.

-      Rendben. – sóhajtott fel. – Teszek egy próbát.

-      Szuper! Ígérem én is igyekszem majd Paoloval.

-      Amúgy csak hogy tudd, azt hiszem Paolo gyűlöl engem.

-      Tessék?! De, hát… - a mondatomat azonban már nem tudtam befejezni,mert nyílt az ajtó és belépett rajta Frideric.

-      Hölgyeim!

12. fejezet - Amikor a múlt kísért...

Sziasztok!
Ne haragudjatok a késésért, a szolgáltató elég nagy szemétláda volt, kétszer mentem be hozzájuk,hogy kapcsolják vissza... Most viszont itt vagyok,és hoztam a következő részt, amiből egy kicsit talán jobban megismerhetitek Léát! Illetve jó lesz emgjegyezni ezt a részt a későbbiekre! ;) Kommenteket pipákat előre is köszönöm, ha adtok!
Plusz jó hír,hogy a héten még egyszer jövök a szokásos napomon,vasárnap!
Puszik,
Sparkling Angel

A fényűző LaCourte bárteremben voltam, és Chrissyvel  egy 1-10-ig terjedő skálán a terem agglegényeit osztályoztuk, és igyekeztük kitalálni,vajon melyikőjük kér fel minket,és kibe fogunk belehabarodni… Azon estén, mintha csak facér férfiakkal lett volna tele a terem, Chrissy csak úgy zsongott, élvezte, hogy testvére helyett ő részesül több figyelemben a férfiak részéről. Mondjuk, Chrissy mellett nekem is elég sok figyelem jutott, amit kifejezetten élveztem is,ugyanakkor tudtam, hogy a többségük a nálam gazdagabb LaCourte-lányokra fájt a foga. Néha kicsit bosszantott is..

És akkor belépett a terembe a férfi,akitől a szívem megdobbant: Alexander. Magas, szőke hajú kék szemű, makulátlan külsejű férfiú volt. Ekkor már három hete ismertem, és sokszor az utcán is összefutottunk. Most is egyenesen felém vette az irányt,miután megtalált a nagy tömegben.

-      Léa. – csókolt kezet.

-      Alexander. – és rámosolyogtam,amit viszonzott.

És elvezetett a táncparkett felé. Felemelő élmény volt vele táncolni, Chrissy mindig irigykedett is,hogy nem talált egy ilyen partnert magának. Azt fejtegettük,mikor vall nekem szerelmet, és őszintén szólva, vágytam is rá,pláne azok után, hogy hagytam, hogy megcsókoljon. De, jó volt vele lenni, lehetett vele beszélgetni,úriember volt a számomra.

-      Léa, menünk ki a kertbe sétálni, beszélnem kell veled. – súgta a fülembe így aztán, kart karba öltve elhagytuk a báltermet, és a kert felé indultunk.

-      Ne haragudj, hogy ilyen messzire elsétáltunk azért, hogy beszélgessünk, de, ez nem tartozik másokra.

-      Alexander, mi a baj? – kérdeztem aggódva. Csak ne legyen mennyasszonya, könyörgöm,könyörgöm!

-      El kell hagynom egy időre a várost. Nem,nem tudom mennyi időre – felelte,amikor látta, hogy kérdezni akarok – remélem, 1 hónapon belül visszatérhetek,de, lehet,hogy csak a báli szezon után térek vissza.

-      Alexander… - suttogtam. Nem akartam,hogy elmenjen.

-      Kérlek Léa, figyelj rám! – és letérdelt elém. – Nem árulhatom el,hova megyek és miért nem, de, a családomat kell védenem. Legszívesebben vinnélek magammal,de, féltelek,és nem akarom, hogy bajod essen.

-      Alexander,tudod, hogy nem kell féltened.

-      Tudom. De szeretném,hogy itthon maradj. Léa, ne sírj,mennem kell. Kérlek légy erős. Csak miattad teszem és sietek vissza. Kérlek, ne mondj igent senkinek… - suttogta.

-      Alexander – és figyeltem,gyönyörű,mélykék szemeit -, engem addig,senki nem fog megcsókolni,amíg te vissza nem érsz,és meg nem csókolsz újra.

-      Úgy legyen. – mosolyodott el, és hosszan,szívbemarkolóan megcsókolt…

Verejtékben izzadva riadtam fel álmomból. Kerestem valami biztos pontot a szobámban, de rájöttem, hogy már nem otthon vagyok. Rázott a hideg, és éreztem,ahogy a könnyek végigcsordultak az arcomon.

-      Léa… - suttogtam magam elé. – Alexander halott. Halott…

Kikeltem az ágyamból és az ablakhoz léptem. Meredten bámultam a csillagos éjszakát. 1 éve nem kísértett már ez a rémálom. A búcsúesténk első évfordulóján abbamaradt. Nem tudom, miért. A mai napig nem bírtam kiheverni a pillanatot, amikor megérkezett a távirat az édesapjától,hogy Alexandert lelőtték. Pokoli volt. És mindig abban reménykedtem,hogy jobb lesz, ha lefekszem és alszom,de nem… mindig előjött ez az álmom,újra és újra kellett néznem.

Magamra kanyarítottam a köpenyem és elindultam lefele a szobámból, meg sem álltam,addig a kis kerti padig,amit úgy szerettem. Leültem, a falnak támasztottam a hátam,és hagytam, hogy a gondolataim és az emlékeim eltemessenek…

Alexander volt az első,és eddigi egyetlen férfi, akit szerettem. Amikor megtudtam a halálhírt,mintha minden összeomlott volna bennem… A szüleim reakciója meg katasztrofális volt. Apám úgy döntött,hogy Alexander biztos mihaszna kérő volt,ezért minden este elvitt minket színházba vagy bálozni,hogy megfelelőbb párt találjak. Az nem érdekelte,hogy mit érzek… Egyedül Chloé vigasztalt,de ő akkoriban ismerkedett meg férjével, és 4 hónapra Alexander halála után eljegyezték egymást,és ennek hála Apám leszállt rólam… Viszont Alexandert sosem felejtettem el,de miután megszűntek a rémálmok,száműztem agyam legtávolabbi zugába.

Erre jön Paolo, és se szó se beszéd megcsókol, majd mintha mi sem történt volna,gyorsan elhagyta a szobát. És én utána Alexanderről álmodom. Mintha büntetne a túlvilágról, hogy megszegtem a fogadalmam.

-      De, hát meghaltál!... – suttogtam magam elé.

Paolo másképp csókolt. Birtoklóan,hevesen, szenvedélyesen. És én élveztem. Még most is beleborzongtam. Valami rosszat tettem netán?

Gondolataimból hirtelen kizökkentett, hogy láttam a pirosodó eget…